Emergency exit

2021. március 17. 10:20

Freeszfe
Facebook
Európai egyetemek menthetik meg a hallgatók diplomáit.

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem százötven hallgatójának már biztosan nem kell lemondania képzéséről és diplomájáról akkor sem, ha az intézmény átalakításának módja miatt nem kívánja az SZFE-n befejezni tanulmányait. Öt európai egyetem veheti át őket formálisan – elismerik eddig megszerzett kreditjeiket és a mestereikkel folytatott további munkát is. Egy belső felmérés alapján még ennél is többen élnének a lehetőséggel, ezért továbbra is folynak tárgyalások más egyetemekkel.

Hónapok óta dolgozunk az Emergency Exit névre keresztelt diplomamentő programon, melynek keretein belül eddig öt európai egyetemmel – köztük a salzburgi zeneművészeti egyetem (Universitat Mozarteum), a ludwigsburgi előadóművészeti egyetem (Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg), a varsói színművészeti egyetem és annak kihelyezett bialystok-i bábtanszaka (Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza), valamint a svájci színiakadémia (Accademia Teatro Dimitri) – sikerült megállapodnunk, tizennégy SZFE-s osztály átvételéről. Az egyéni hallgatói szerződések aláírási procedúrája folyamatban van, így egyelőre nem lehet tudni az átjelentkező hallgatók pontos számát.

A különböző egyetemeken más-más konstrukciók valósulnak meg, a program célja azonban egységes: menekülőutat teremteni azoknak a hallgatóknak, akik az intézmény modellváltása és annak körülményei miatt nem látják biztosítottnak a tanszabadság és az autonóm alkotómunka feltételeit az SZFE-n. Többnyire speciális jogviszonyt ajánlanak a hallgatóknak az egyetemek: az akkreditált képzést nem folytató Freeszfe Egyesületet, mint oktatási jellegű tevékenységet végző partnerintézményt tartják számon, az itt teljesített kurzusokat és vizsgákat kreditek formájában elismerik. A vizsgafilmeket, vizsgaelőadásokat, szakdolgozatokat – tehát a képzések eredményeit – többnyire a partneregyetemek képviselőivel közösen értékeli majd a Freeszfe Egyesület oktatói gárdája. Az említett osztályok többsége már a tavaszi szemesztertől az Emergency Exit programban folytatja. Közel hetven vidéki és határon túli hallgató elszállásolása a tavaszi szemeszter idejére a Közép-európai Egyetem (CEU) jóvoltából lett megoldva.

A járványügyi helyzet súlyosbodásával az egyesület digitális munkarendre állt át: a kurzusokat online tartjuk, a projekteket fizikai kontaktus nélkül fejlesztjük. A korlátozások feloldásakor az ideiglenesen felajánlott próba- és műtermekbe, valamint magánlakásokba térünk vissza – a bázist jelentő épületet továbbra is keressük. Az egyetemfoglalás idején és azóta befolyt adományokat a tevékenység megvalósításához szükséges épület- és eszközbérlésre, vizsgamunkák költségeire fordítjuk. Az oktatók bérezése és a hallgatói szociális juttatások, ösztöndíjak abban az esetben kerülhetnek majd kiosztásra, amennyiben az egyesület bevételei és a pártolói tagság támogatása ezt lehetővé teszik.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem gondolom, hogy a nagy többség felsőfokú szinten beszél idegen nyelvet.
Ki fizeti a kinti ellátást, szállást?

Soros betette a lábát a freeszfe-be. Úgy kell nekik. Jobb, ha tudják, hogy semmi nincs ingyen.

Szerintem jó ötlet. A java marad:-))))

Ezek szerint a freeszfe nem bízik a kormányváltásban:-)))) különben kibekkelnék itthon ezt az egy évet. Kunhalmi pedig megígérte nekik, hogy akkreditálják őket:-))))
Ez nem babaruha, hogy össze vissza költözünk. Ha kimennek, ott kell ám befejezni, nem lehet sírva hazajönni.

Má szerződésük is van hálivúdba.................

A nagyja nem megy külföldre. Itthon lesz, külföldi tagintézményben.

A szakdolgozatát is magyarul adják be, legfeljebb egy idegen nyelvű kivonatot kell készíteniük hozzá. Ez így könnyű lesz.
Én örülök, hogy mennek, így tisztul a kép.

Mégis mi szükségünk van külföldön végzett színészekre? Ezek mitől lesznek magyar színészek?

A tudományos élet, az üzleti képzés, a katonai képzés lehet határokon átnyúló, de magyar színészeket talán mégsem külföldön kéne képezni. Pusztán azért, mert durcásak lettek az aczéli kiváltságok megszűnése miatt.

Ki fogja-fogjuk bírni. Még hiányozni sem fognak.

Bár el tudom képzelni a 2022-es választási műsorukat. Remélhetőleg az emberek fejét a gyűlölet cunami NEM fogja elcsavarni.

Külföldi tanintézetek képeznek magyar színészeket - ne röhögtess már. Ezzel tartanák távol a konzervatív felfogást, ezzel akarják elérni, hogy a magyar színészet kizárólag globalista felfogásban létezzen.

Hol lesznek ezek a háború utáni nagy színész generációtól?

Az autonómia az érv arra, hogy bármikor, bármi ellen, bárki ellen, bárki által felbuzdítva, bárki által pénzelve, bárkik eszközeként felhasználhatók legyenek. Globalista, kozmopolita módon. De az autonómiát eddig is úgy értelmezték, hogy ők állam az államban az állam pénzén.

Nem így értelmezem. A székelység, de lehet szó baszkokról, bretonokról, dél tiroliakról ők egy természetes képződménynek tekinthetőek. Az egyetemi polgárság egy mesterségesen létrehozott, nagy részben ideológia szempontok által meghatározott valami, az ebből eredő homályos kontúrokkal.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés