Férjünk el egymás mellett

2021. március 10. 18:02

Tóth Kinga
Népszava
Az esélyegyenlőséget és transzparenciát az irodalomban egy kvótarendszer garantálhatja. Interjú.

„– A kultúra több területén váltak láthatóvá hatalmi visszaélések az elmúlt időszakban, ám az irodalmi élet csendes maradt. A konferencián azonban felmerült az etikai kódex szükségessége.

– Nem lehet úgy csinálni, mintha a probléma nem létezne. Jelen van a táborokban, a felolvasásokon, a rendezvényeken. Mi is tudunk ilyen esetekről, köztünk is vannak, akik átéltek hasonlót, engem is molesztáltak, és tudok másokról is, akikkel ez megtörtént. Az én esetemben ez egy korábbi dolog, nekem sem volt kihez fordulnom, és sok évbe telt, mire beszélni tudtam arról, hogy molesztált egy kollégám. De mivel nem tudom bizonyítani, és azt sem szeretném, hogy az illető még engem pereljen be becsületsértésért, így ez valahol zsákutca. Viszont azért tudok tenni, hogy ez ne fordulhasson elő újra. Ezért kell az etikai kódex. Fontos, hogy legyen egy szabályzat, amely a problémás helyzetek elejét veheti. Illetve, ha előfordul ilyen, az érintett személy ne szégyellje magát, hanem kapjon megfelelő segítséget – ebben szeretnénk együttműködni például a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület munkatársaival. A SZÍN nem tud és nem is akar bíróságként funkcionálni, a cél az, hogy legyen egy szabályzat, ami alapján azonnal lehet intézkedni. Sajnos a segítő szervezetek sem tudnak mit tenni már megtörtént helyzetekben, amikor nincs bizonyíték – egy állítás áll egy másikkal szemben –, de abban lehet segíteni, hogy ez ne fordulhasson elő, és akik így viselkedtek, soha többet ne tehessék ezt meg.

– A konferencián szintén élesen kirajzolódott, hogy az egyenlőtlenségek a díjakról, ösztöndíjakról döntő bizottságokban is jelen vannak. Az azonos női-férfi arány a cél?

Igen, vagy nézzük meg, hogy hány nő mozog az irodalmi életben, és akkora százalékban legyenek jelen. Amikor tíz férfi ül egy kuratóriumban az még a jelenlegi, botrányos helyzetnek sem a tükre, mert akkor is legalább két-három nőnek jelen kellene lennie. Hány női történész, kurátor, kritikus van, és ők miért nem ülnek a kuratóriumokban? Mennyire relevánsak ezek a kuratóriumok? Ki állítja össze ezeket, mely tényezők mentén? Ez ott dől el valamelyik kocsmában, vagy a haveri körben szivarozáskor, ahol a szoptatós anyuka épp nincs jelen? A díjazások, zsűrizések legelső lépéseinél is transzparenciára lenne szükség. Kötelességük lenne a szervezeteknek átláthatóvá válniuk, és akkor a női-férfi kérdést nem is kell feszegetni, még csak ott tartunk, hogy mennyire halászunk a zavarosban.

– Hogyan érhető el a transzparencia?

Felvettük az írószervezetekkel a kapcsolatot, annak érdekében, hogy legyen egy kvótarendszer, vagy hogy a kuratóriumok összetétele tükrözze a valóságot, esetleg előremutatóbb is legyen annál, ahogy aztán az elismerések és a megjelenések is. Ez az egyik lépés, egyeztetni kell a szervezetekkel, felhívni erre a figyelmet. A másik, hogy lássuk, az egyenjogúságra való törekvés nem csak női szándék vagy érdek; rengeteg férfi kolléga is van, aki szintén esélyegyenlőségben gondolkodik. De ott vannak azok is, akik félelemmel kísérik ezt a munkát, és azt gondolják, ez egy bosszúhadjárat. Épp az a kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e a becsontosodott rendszereket megváltoztatni, és felismerni, hogy ez nem működik. Ez sokaknak lesz kényelmetlen: vannak, akik az előző gondolkodásnak az élvezői voltak, és egy ilyen kezdeményezés átformálja az ő kényelmüket. Ettől lehet bennük félelem, ezt meg lehet érteni. De közben azt is meg lehet érteni, hogy jó dolog az egyenjogúság, és az ember kipróbálná.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés