Az identitáspolitika ellenfele a valóság

2021. március 10. 14:05

Böszörményi Nagy Gergely
Haladás csak az időtálló rendszerekre, elsősorban az erkölcsi hagyományokra, a törvény erejére és a családokra építve képzelhető el. A közös szabályoknak nem kevesek véleményén, hanem a közösségben valaha élt sokaság összegzett tapasztalatán kell nyugodnia – „provokál” a Twitteren egy kilencvenegyedik évében lévő, fekete közgazdász.

Bárcsak ne így lenne, de Thomas Sowell napjaink legidőszerűbb amerikai intellektusa. Az akkor még magától értetődő faji szegregáció évtizedeiben cseperedett Harlemben, s bár a középiskolából kicsapták, a koreai háborúban már az elitek elitjének számító tengerészgyalogságnál szolgált, hogy aztán egyértelmű zseniként diplomázzon a Harvard, a Columbia és a Chicagói Egyetemen. Közgazdászként a konzervatív Hoover Intézetben talált szellemi otthonra, ahol negyvenegy éve ír, tanít és számol. 
Ő a jóindulatú racionalitás szobra, s bár merít Thomas Hobbes és Edmund Burke életművéből, sosem filozófiai, hanem kifejezetten rendszertani megközelítésből teszi helyre a valósággal háborúzó baloldali identitáspolitikát. Feketeként a Black Lives Matter korában.

Sowell tavaly volt kilencvenéves. „A jövő történészeinek nehéz dolguk lesz, ha meg akarják fejteni, hogyan sikerült jól szervezett bolondoknak morálisan megfélemlíteniük a többséget” – ilyen s hasonló üzenetekkel teli Twitter-csatornája világítótorony a közösségi médiában, mert zavarba ejtő nyíltsággal képes összefoglalni a lényeget. Hazánkban alig-alig ismert, nevére semmilyen érdemleges magyar nyelvű találatot nem dob ki a kereső. Most ezt a hi­ányt pótoljuk.

Szerzőnk meggyőződése szerint a társadalmi valóságot tíz tényező határozza meg. Az emberi természet változatlansága és megváltoztathatatlansága és az emberi képességek korlátossága saját magunk és környezetünk megváltoztatására. Az élet eredendően kemény és nehéz, a szenvedés és a gonoszság elsődleges oka pedig éppen az emberi természet tökéletlensége. Az alapvető morális kihívás az emberi természet által még lehetővé tett legjobb állapot elérése. Egy működő közösségben nincsenek totális győzelmek, csak kompromisszumok.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés