Ma 13 éves a „nem azt mondták, Feri!”

2021. március 9. 19:45
Videóban idézzük fel Horn Gábor legendás mondatait.

Ma tizenhárom esztendeje, hogy 2008. március 9-én megtartották az úgynevezett „szociális népszavazást”, mely a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését célozta, eredménye pedig az MSZP– SZDSZ-kormánykoalíció felbomlása, hosszabb távon pedig Gyurcsány Ferenc bukása miniszterelnökként – emlékeztet a híradó.hu.

A 13 évvel ezelőtti este ikonikus pillanata volt, amikor Horn Gábor – aki mostanában Bige László milliárdos nagyvállalkozónál járhatott, hogy mit szervezhettek, arról itt írtunk – reagált ( a Hír TV kamerája előtt, bár ezt ő nem tudhatta) Gyurcsány értékelő beszédére.

Az eredmények ismeretében tartott beszédében a kormányfő így magyarázta a bizonyítványt: „Nyilván vannak olyanok, akik erre a nagyon konkrét kérdésre mondtak nemet. Azt mondták, hogy »ha nem muszáj fizetni 300 forintot, akkor én inkább nem fizetnék 300 forintot«.” Gyurcsány 300 forintos mondatára reagálva hangzott el az azóta szállóigévé vált mondat, mely szerint „nem azt mondták, Feri, azt mondták menj a p*csába! Valljuk be!”

A híradó.hu teljes cikkét itt olvashatja.

Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Attila

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Érdemes volt felidézni ezt a videot, mert mintaszerűen mutatja be Fegyenc gátlástalanságának lényegét: bármit készen áll átértelmezni, eredeti értelméből kiforgatni, letagadni, ha a pillanatnyi érdeke azt kívánja. Aki rá szavazna 2022-ben, saját magából csinálna bohócot.

Közben meg Kóka vigyorog ki a képből.
Zseniális ez a szösszenet, úgy ahogy van. :)

Ja, és ugye most ugyanez a Horn Gábor dolgozik gőzerővel azért, hogy Gyurcsányt és a "kemény, ez a csapat kemény" csapatot visszajuttassa a hatalomba...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés