Havas Henrik és Pörzse Sándor

„Havas Henrik és Pörzse Sándor a balliberális közéleti személyiségek két nagy típusát testesíti meg. Vannak a – fogalmazzunk leegyszerűsítve – Havas Henrikek, azok a nagyvárosi ballibek, akik mindenkit lenéznek, aki nem olyan, mint ők. Akik műveltebbnek, intelligensebbnek képzelik magukat a másik politikai térfélen állóknál, és akik demokratának és haladónak hirdetik magukat, miközben kirekesztők, és nem tűrik az ellenvéleményt.

Eszünkbe juthat például Tamás Gáspár Miklós 1990-es Beszélő-cikke, amiben először esett szó nyíltan arról, hogy csak a liberálisok irányíthatják az országot, a »mucsaiak« győzelme tragédiához vezetne. (»Ha mi, magyar szabadelvűek nem leszünk benne a következő magyar kormányban, talán sok új igazgató, főtitkár és tábornok lesz, de marad a rendszer. […] Mucsa és félelem – vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út.« – Új reform­kor vagy új Horthy-korszak?, Beszélő, 1990. március 24.)

Ugyanez a gondolkodásmód köszönt vissza még huszonnyolc évvel később, 2018-ban is, amikor azt sugallták, hogy a tájékozatlan vidékiek nyerték meg a választást a Fidesznek. (»Egyre világosabb a főváros-vidék szembenállás is. […] Ha ön ezeket a sorokat olvassa, akkor nagyon valószínű, hogy gyakorlottan szörföl a neten, tudja, hogyan kattintson egyik hírszájtról a másikra, esetleg beszél külföldiül, és ha valami érdekli, utánanéz a külföldiek internetjén. Ebből a szemszögből pedig nem egyértelmű, hogy az ország jó része nem ápol ilyen bensőséges viszonyt a médiával, az információgyűjtéssel. Nem az ő hülyeségük, nemtörődömségük ez, hanem másfajta életvitel és másfajta kulturális háttér kérdése.« – Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország?, Földes András, Index, 2018. április 9.)

Aztán van a másik balliberális embertípus: azoké, akik sértettségükben a jobboldalról a balliberális térfélre vándoroltak, esetleg ide-oda ugrálnak a két oldal között, mivelhogy elveik nincsenek, csak érdekeik. Hívjuk őket Pörzse Sándoroknak.”