Védettségi igazolvány: változtat a szabályokon a kormány

2021. március 6. 10:53
Már egy oltás is elég lesz ahhoz, hogy megkapjuk a dokumentumot.

Péntek éjjel megjelent a közlönyben egy kormányrendelet, amely a védettségi igazolvány kiadásának szabályait módosítja. A legfontosabb változás, hogy már egy oltás is elég lesz ahhoz, hogy megkapjuk a dokumentumot – számol be a Portfólió.

„Az új rendelet hatálybalépése előtt az alapimmunizáláshoz két oltás volt szükséges”, azonban ez már nem feltétel, tehát a portál értelmezése szerint:

már egy oltás után is kiadható lesz a védettségi igazolvány.

A módosító rendelet arról is rendelkezik, hogy akik a hatályba lépése előtt kapták meg az első oltásukat, ugyanúgy megkaphatják a védettségi igazolványt, mint azok, akik a módosítás után kapják meg az első oltásukat, és ezt hivatalból kiküldik nekik az oltás után egy-két héten belül.

Ha valaki már átesett a víruson

További módosítás, hogy aki átesett a fertőzésen, és védettségi igazolványt szeretne laboratóriumi vizsgálattal, annak ezt jeleznie kell a labor felé. A labor ezután arról állít ki igazolást, hogy az igénylő szervezetében a koronavírus elleni ellenanyag jelen van vagy nincs jelen.

Hiába esett át tehát valaki a fertőzésen, ha már nincs ellenanyag a vérében, ezen a módon nem szerezhet igazolványt.

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mondja a marha, aki a kommunisták marhalevelét hordja a zsebében:
A személyi igazolvány bevezetését a kommunisták, az MDP Politikai Bizottsága 1953. augusztus 26-i ülésén határozták el Piros László, Pőcze Tibor rendőr vezérőrnagy és Gerő Ernő belügyminiszter előterjesztése nyomán.
A négy indok közül a harmadik: általa „meg lehetne nehezíteni az osztályellenség, az imperialista ügynökök és a bűnözők káros tevékenységét”, és a negyedik: „megkönnyítené az államvédelmi, a biztonsági szervek munkáját a határövezetben és a kiemelt városokban, ahonnan a nem kívánatos elemeket jobban távol lehetne tartani.”
A témához hozzászóltak: Gerő Ernő, Hárs István és Farkas Mihály.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés