Füstgránátot robbantott a Jobbik szakértője

2021. március 3. 20:18
Füst keletkezett az Országgyűlés Irodaházában szerdán, miután beindult egy füstgránát a Jobbik szakértőjének kezében – tudta meg az MTI.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik-frakciója által használt 242-es szobában szerdán kora este Szabó Bencének, a Jobbik szakértőjének kezében beindult egy füstgránát.    

Nem sérült meg senki, de a füst akkora volt, hogy aktiválta a tűzjelző rendszert és működésbe lépett a tűzvédelmi rendszer.

Az első becslések szerint az Országgyűlés Hivatalának szerverszobájában emiatt milliós nagyságrendű kár keletkezett

– mondta a sajtófőnök. Hozzátette: az intézkedési jogkörrel rendelkező V. kerületi rendőrkapitányság munkatársai a helyszínen vizsgálják az esetet, az elkövetőket a rendőrök visszatartották, kihallgatásuk folyamatban van.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: 18 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy az Országgyűlés Irodaházában füst keletkezett. A jelenlegi információk szerint az épületben jogszerűen tartózkodók környezetében tisztázatlan körülmények között egy pirotechnikai eszköz lépett működésbe, amely beindította az épület tűzvédelmi rendszerét.    

A rendszer helyreállítása folyamatban van – tette hozzá.    

A szóvivő tudatta: az országos rendőrfőkapitány az eset körülményeinek vizsgálatára a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki. A rendőrség további tájékoztatást a helyszíni szemle és a rendelkezésre álló adatok értékelése után adhat – tette hozzá.

(MTI)

Fotó: (MTI/EPA/Quique García)

Összesen 187 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tudom, hülye kérdés: Minek vittek be füstgránátot az Országgyűlésbe?

Hogy jutott át a biztonsági ellenőrzésen a füstgránát?
Úgy, hogy a biztonsági őrök nem tudták elképzelni, hogy ekkora vadbarmok lehetnek a jobbikosok között, hogy füstgránátot rejtegetnek táskájukban.

A jobbikos vadbarmok, olyanok, mint Bicska Maxi a Koldusoperából:

Ha a cápa szája tátva,
Bárki látja fogsorát,
Ámde Bicska Maxi rejtve
Tartja kését s pisztolyát.

Nézd, a cápa hogyha gyilkol,
Síkos teste tiszta vér!
Bicska Maxin finom kesztyű,
Éjjel-nappal hófehér.

Kormányképes erő, na.

Capitoliumot csinálni az Irodaházból, ez volt a terv.

Szabó Bence a NOmentum frakciótagságra gyúr. Gondolom lila füst volt.

Öt-hat évi börtön és a teljes kamatos kártérítés dukál.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés