Szép kis látlelet: a békemisszión gúnyolódik a brüsszeli lap
Egyszerű konzekvenciát vont le a Politico.
A francia belügyminiszter szerint a szervezet „diszkriminációra, gyűlöletre és erőszakra uszít”.
A francia kormány feloszlatta szerdán az Identitás Generáció szervezetet – közölte a kormányülést követően a Twitteren Gérald Darmanin belügyminiszter, aki szerint a szervezet „diszkriminációra, gyűlöletre és erőszakra uszít”.
Rendelet a feloszlatásról
„Erre az egyesületre és egyes aktivistáira úgy kell tekinteni, mint akik diszkriminációra és erőszakra uszító gyűlöletbeszédet hirdetnek egyesek ellen a származásuk, a fajuk és a vallásuk miatt”, valamint
„a formája és a katonai szervezettsége miatt az Identitási Generáció magánmilícia jellegűnek is tekinthető”
– fogalmazott a tárcavezető a feloszlatásról szóló rendeletben.
A feloszlatás indoklásából az is kiderül, hogy az Identitás Generáció adományokat kapott a tavaly augusztusban Új-Zélandon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, szélsőjobboldali nézeteket valló ausztrál Brenton Tarranttól, aki 2019. március 15-én 51 embert mészárolt le az új-zélandi Christchurch város két mecsetjében.
Az Identitás Generáció akciói
Az Identitás Generáció, amely elítéli a „migránsinváziót” és bírálja a multikulturális társadalmat, akkor vált ismertté,
Mintegy száz aktivista 2018. április 21-én azért ment fel az általuk „az illegális bevándorlók stratégiai átkelő pontjának” tekintett hágóba, hogy azt jelképesen lezárja, és onnan bírálja „a hatóságok gyávaságát”. A többségében franciákból álló csoportban magyarok, olaszok, dánok, osztrákok, angolok és németek is voltak.
A politikai elit korábbi szankciói
A közelmúltban a belügyminiszternek sikerült elérnie több iszlamista tevékenységgel gyanúsított egyesület (CCIF, BarakaCity, Jasszin sejk kollektíva) betiltását is, 2019-ben pedig Emmanuel Macron államfő kezdeményezésére több szélsőjobboldali csoportot (Bastion social, Blood and Honour és Combat 18) feloszlatott a francia igazságszolgáltatás.
(MTI)
Fotó: MTI