Egyeztetünk a Szabad Városok polgármestereivel

2021. március 3. 9:50

Karácsony Gergely
Facebook
A kormányközeli oligarchák kisajátították a Balatont, a magyarok kedvenc nyaralóhelyét.

„Sokat egyeztetünk a Szabad Városok polgármestereivel az utóbbi időben. Tegnap Siófok polgármesterével találkoztam, akivel a járványhelyzetről és a kormányzati elvonások hatásairól beszélgettünk. Siófok is nehéz helyzetben van, egyes dokumentációban 25 ezer fő alatti, másikban 25 ezer fő feletti településnek számít. Ez most nagyon nem lenne mindegy, hiszen a 25 ezer fő alattiak automatikusan megkapják az elvonások miatti kompenzációt.

A Balaton különösen a közbeszéd tárgya az utóbbi időben, hiszen ott már alig van olyan hely, ahová a kormányközeli oligarchák be ne tették volna a lábukat, kisajátítva ezzel a magyarok kedvenc nyaralóhelyét. Lengyel Róbert polgármestertársammal mindketten azt valljuk, hogy Magyarországon nincsenek első-, és másodrangú állampolgárok, így hát nem lehet különbséget tenni ellenzéki és kormánypárti települések között. Ő is sokat dolgozik azért, hogy a siófokiak is megkapják, ami jogosan jár nekik.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 68 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kis-Karácsony csak "egyeztessen", avagy pót-cselekedjen, mert ehhez ért.

A déli partot a szocik parcellázták fel anno.
Vedd vissza.

Karácsony csak olyannal foglalkozik, amihez semmi köze. Igaz, így felelőssége sincs.

Vissza mindent Leisztingernek! Akkor elégedett lesz Karácsony is.

Hú, tényleg! Alig várom, hogy gazdaggá legyünk nyilvánítva, hiszen dolgozunk és a keresetünk felét átadhassuk nektek. Hogy többet fizethessünk a közművekért és szélesebb terepet nyithassunk a lopásotoknak. Mert loptok, éjjel, nappal!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés