Gyűlölethullám zúdult a Csík Zenekar énekesnőjére – de Orbán Viktor a védelmére kelt

Folyamatos támadások érik azokat a művészeket, akik kormányközeli eseményen lépnek fel.

Hiába hangoztatják ellenzéki politikusok. Interjú.
„Az ellenzéki térfél sokszínű, egymással nem ritkán homlokegyenest ellentétes értékrendet hirdető pártok vonulnak fel. Elegendő üzenet a legkisebb közös többszörös, miszerint lebontják a kleptokrata, jogállamromboló Orbán-rendszert?
Az elmúlt tíz év nagy részében nem volt kormányképes az ellenzék. Erről már nagyon sokan és nagyon sokat beszéltek és írtak, de én felvetném azt, hogy a politikában vannak korszakok, amikor felborul az egyensúly kormány és ellenzéke között. Amikor Nagy-Britanniában 1979 után Margaret Thatcher volt kormányon, a munkáspárti ellenzék teljesen szétzilálódott, és tizenöt évig nem talált fogást a Vasladyn. Nem feltétlen azért, mert totálisan rossz politikát folytatott, hanem azért, mert a Tory párt, amelynek Thatcher az élén állt, jól kifejezte a korabeli közszellemet, s ehhez képest a Munkáspárt akadékoskodónak tűnt. E tizenöt év alatt az ellenzék egy csomó pártvezért elfogyasztott, és semmi eredmény. Csak 1995-ben került a baloldal élére Tony Blair, s ettől kezdve minden megváltozott. Olykor sok időnek kell eltelnie, hogy egy ellenzék magára találjon. A brit példához képest még fórban is van a hazai ellenzék, hiszen már tizenegy év elegendő volt ahhoz, hogy összeálljon. Blair tizenhét év Tory-kormányzás után nyert választást a Munkáspártnak; a mostani magyar ellenzék ezt tizenkét év után elérheti.
A kormány szivárvány- és moslékkoalíciózik, amivel a kormányzóképességet vitatja. Egy program, a hatékony együttműködés bizonysága segítene?
Engem az ilyen fogalmak nem különösebben érdekelnek. Szerintem nem az lesz a kulcskérdés, hogy van-e, s ha igen, milyen a pártprogram. Még az sem lesz döntő, hogy a programban mondanak-e többet, mint hogy „megdöntjük az Orbán-rendszert”. Komolyabb kérdés ennél, hogy győzelem esetén miképpen szeretné stabilizálni a hatalmát az ellenzék. Erre van-e programja? Az nem egy kivitelezhető program, hiába hangoztatják ellenzéki politikusok, hogy „egyesítjük a nemzetet”. Sajnos, a magyar politika olyan polarizált, hogy erre nem látok esélyt. Ezzel együtt kellene egy terv arra vonatkozóan, hogy mit kezdenek majd a kormányzásuk elején rájuk váró gigászi nehézségekkel.
Az ellenzék megosztásában kulcskérdés a hírek központosítása, a média eluralása. Átüthet ezen a közösségi média szertelensége? Vagy jön a szabályozás?
Választáshoz közeledve nyilvánvaló, hogy nemcsak az ellenzék ad bele apait és anyait, hanem a kormányoldal is. Gondolom, egyetértünk, hogy a kormány nemkívánatosnak tartja az ellenzék hatalomátvételét, ezért mindent meg is tesz azért, hogy megakadályozza. Az egyik ilyen – szinte „kimeríthetetlen” – erőforrás ehhez a média. A kormányoldalon gyakran érvelnek azzal, hogy a 2000-es évek elejéig abszolút baloldali és liberális túlsúly volt a médiában, s ők még mindig ezt akarják kiegyensúlyozni. Ez a „kiegyensúlyozás” egy végeláthatatlan folyamat, és a jobboldal közönségének egy része valószínűleg úgy gondolja, hogy a médiában még mindig hátrányban vannak. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a közösségi média felülírhatja a hagyományos médiarendszert. S hogy ezt, mondjuk a Facebookot szabályozhatja-e a kormány? Nem gondolom, mert ez túl kockázatos lépés lenne.”