Orbán Viktor: Csupa rossz hírem van, versenyt futunk az idővel

2021. február 25. 16:04
Az egész eddigi koronavírus-járvány legnehezebb két hete előtt áll az ország – közölte a miniszterelnök csütörtökön. Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban mindenkit arra kért, regisztráljon a koronavírus elleni oltásra és oltassa be magát.

A kormányfő elmondta, hogy a nap folyamán „egy nagyon különleges tudást birtokló orvos-tudós csoporttal”, a járványmatematikusokkal találkozott, akik abban segítenek, hogy meg lehessen érteni, hogy az egészségügyi jelenségek milyen trendekké állnak össze, azaz „mi fog velünk történni a következő napokban és hetekben”.    

„Csupa rossz hírem van. A helyzet úgy fest, hogy az egész járvány, az egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk. Az újfajta mutációk megjelenése miatt a fertőzések száma erősen nő és nőni fog” – fogalmazott.    

Hozzátette: olyan terhelés lesz a kórházakon, mint amilyen még nem volt.

„Minden orvosra, minden ápolónőre, minden lélegeztetőkészülékre szükség lesz” – mondta a miniszterelnök.    

Orbán Viktor arra kért mindenkit, hogy a saját maga életében a lehető legfegyelmezettebben próbálja meg betartani azokat az előírásokat, amelyeket az operatív törzs közzétesz.    

„Versenyt futunk az idővel” – hangsúlyozta. Közölte, ha sokan regisztrálnak, sokan jelentkeznek oltásra, sokan oltatják be magukat, akkor ez a nehéz időszak lerövidül; ha kevesen regisztrálnak, kevesen oltatják be magukat, a nagyon nagy nyomást jelentő időszak hosszabb lesz.    

„Kérek mindenkit, regisztráljanak, és oltassák be magukat!” – mondta a kormányfő.

(MTI)

Összesen 418 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Karácsonyt is utasítani kellene, hogy sűrítse a buszjáratokat.
Úgy hallottam, hogy a metrópótlón, ami Kispestre visz, úgy állnak egymás mellett az emberek, mint a dobozban a heringek.

Kínai kollaboráns geci!

De, csak azért, mert tudtam, hogy te nem fogod kihagyni, te nagymarha!

Rendben van, én is lépcsőzök a Lehelnél, utálom is, főleg a tömegnyomorban.
A lényeg, ami most van. Nem lehet csak a Kökiről továbbjutni a metrópótlóbusszal.

Nem tudom, hogy megy-e Kispestről, Lőrincről... valamilyen másik járat befelé.

Kár volt bezárni az OPNI-t.

X

Kína megnyerte az általa biológiai fegyverrel (frissítés: fegyverekkel) indított III. világháború első és második szakaszát.
A következőben is nyerésre áll.

Jajjj lesz nekünk, ha megvernek minket!

Lehet, hogy ez a Pierre a számolni nem tudó Fegyőr?

Nyitott kapukat döngetsz, mert jövő héten kínai vakcinával fogják beoltani.

Akkor a Nagyvárad térig megy a metró és onnan a busz?
Akkor attól kezdve van a tömegnyomor.

Tuti, hogy nem. Nézd meg, hogy mit írt Selamatnak. Ilyen halottgyalázó mocskos dolgokat Montezuma ír.
Vagy, ahogy te hívod Rambó Sanyi.

Először is az oroszból előbb érkezett a szerződésben ígértnél, másodszor pedig be fogják hozni a lemaradást.

Ha fiatal vagy és egészséges akkor kell várnod hónapokat, vagy annyit sem.

Na, meggyőződtél róla? Naugye!

Tévedsz, gondolom már te is rájöttél, csak nem ismered be.
2 héttel korábban jött.

22-ben hányan fogtok itt írni? A túlélők vendégeim lesznek a világhírű Rosenstein Vendéglőben.

Válaszok:
Sulammit | 2021. február 25. 20:13

Elfogadom a meghívásodat. Libalevest kérek maceszgombóccal, és szarvasbélszínt roston sütve,
vadász módra. Desszertet nem kérek.
A Rosenstein bácsi személyesen a Vásárcsarnokba jár vásárolni.

Válaszok:
Türelem | 2021. február 25. 20:33

Köszönöm, 22-ben találkozunk, a vendégem vagy.

Ott leszünk a baráti vacsorára.

Válaszok:
Sulammit | 2021. február 25. 21:14

Ideje, hogy kipróbáld, időben szóljatok, hogy tudjak foglalni.

Nem tudom, hogy mire gondolsz, igyekszem csak jót gondolni Rólad. Amennyiben kitekintesz a világra- engedd meg, hogy eltekintsek a legnagyobb világlapok, médiák szemlézésétől - , magad is kell, hogy lássad, mi történik velünk, kik játszanak tétre, befutóra kontinensek, országok, szövetségi rendszerek jelenével, jövőjével. kell, hogy lásd, mennyire befolyásolhatóak az emberek, mennyire ölik ki belőlük saját érdekeik felismerésének képességét. Látod, most itt szabadon rúghatunk bele a másikba, használhatunk talán otthon, a társaságban meg nem engedett jelzőket, de biztos vagy abban, hogy a nemzetközi globális trendekkel egyre jobban azonosuló, a társasági belépőként kezelő mesterséges ideológiai manírok elvezetnek a megbékéléshez?

Te is leülhetsz az asztalunkhoz, miért ne.

Remélem nem érjük el azt a szintet, hogy elfogynak a kórházi ágyak (amelyek mellé eü személyzetet is tudunk állítani)!

De ha ez bekövetkezik:

Ha szelektálni kell a betegek között, az oltást visszautasítókat tegyék a sor végére, plíz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés