Jourová újra betegnek nevezte a magyar demokráciát

2021. február 25. 8:27
Az Európai Bizottság alelnöke a CEU konferenciáján szólalt fel, közölve hogy a testület átfogóan kívánja megvizsgálni a magyarországi jogállam helyzetét.

Ismét „beteg demokráciának” nevezte a Fidesz által kiépített rendszert Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke egy szerdai videokonferencián – írja a Népszava.

Emlékezetes: a cseh politikus tavaly szeptemberben a német Der Spiegel című lapnak adott interjújában hasonló jelzőt használt a magyar demokrácia minősítésére, amire a magyar kormány kemény választ küldve megszakított vele minden diplomáciai kapcsolatot, Orbán Viktor pedig levélben követelte leváltását.

Jourová ezúttal a CEU budapesti székhelyű Demokrácia Intézetének szervezésében tartott videokonferencián beszélt a demokrácia jövőjéről az EU-ban, és kérdésekre válaszolva megemlítette Magyarországot is.

Számomra a magyarországi helyzet a legaggasztóbb. Ezt már sokszor elmondtam diplomatikus, és kevésbé diplomatikus nyelven. Továbbra is úgy vélem, hogy az egy beteg demokrácia” – mondta Jourová, hozzátéve: nincs demokrácia független igazságszolgáltatás, valamint szabad és tisztességes választások nélkül. A bizottsági alelnök „komoly fenntartásait” hangoztatta a magyarországi választásokkal kapcsolatban, amelyek az EBESZ megfigyelői szerint nem feleltek meg a tisztességes választás követelményének. Jourová közölte, hogy az Európai Bizottság átfogóan kívánja megvizsgálni a magyarországi jogállam helyzetét, nem csupán egy-egy jogsértőnek ítélt törvényre kíván reagálni. „Értékelnünk kell a teljes képet, az igazságszolgáltatás, a média, a civil szervezetek, az oktatás helyzetét. Ha a kedvezőtlen folyamatok összeadódnak egy tagállamban, akkor súlyos csorbát szenved a demokrácia, márpedig a demokratikus elvek betartását minden országtól elvárjuk idézi szavait a Népszava.

Az EB-alelnök azt is megerősítette, hogy az uniós források kifizetését a jogállami normák teljesítéséhez kötő, már hatályban lévő rendeletet azután fogják alkalmazni, hogy az EU Bírósága várhatóan az év végén ítéletet mond a jogszerűségéről. A politikus úgy vélekedett, hogy az Európai Bizottság minden tőle telhetőt megtesz az uniós értékek védelmében, de elismerte, gyorsabb reagálásra van szükség, amin már dolgoznak.

Összesen 68 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A hazai beteg ellenzéket elnézve sajnos van némi igaza.

Azt nem ertem, ha csak ezutan fogjak alaposan ki- es ujravizsgalni a magyar helyzetet, hogyan adhat ki mar megint verdiktet?
Ismetles a Goring metodusa: Magyarorszag beteg demokracia, Magyarorszag beteg demokracia - karogjak mar a varjak is. Es a Varjuk...

Nem adják ingyen az EU-s karriert.

Ez a nem tiszta választások a legérdekesebb.

Valahogy így, ha nem ennyire nyersen, de mindenképp érthetően, pl.
Napjaink James Bondja, G. Soros újra utasított, az egyik Soros-lány újra megszólalt.
De: kíváncsi lennék egy perre, amelyet itt, Magyarországon magyar bíróság folytatna le Jourova ellen..., igen: szándékos, aljas indokból elkövetett rágalmazás hitelrontás vádjával.
Meg amit szakképzett jogászok találnak...
Ez komoly, a CÖF pl. miért nem perel, vagy Tényi, de mondhatnám Gaudit, és minden VALÓDI magyarországi jogvédőt...

Egy ceu konferencián ez az elvárt minimum

Egyszer elszólta magát, amikor tavaly azt mondta, hogy a virustorvenyunkkel nincs semmi gond, megfelel az EU minden szabályainak. Egy hét múlva meg elkezdett nagyon aggódni. Vastag bőre nem engedte szégyenkezni.

Rendesen az orrára koppintottak, mert azóta nekik jókat mond.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés