Varga Mihály: Eredményes a kormány otthonteremtési programja

2021. február 24. 10:22
Így kommentálta a pénzügyminiszter, hogy 2020-ban több mint huszonnyolcezer új lakás épült Magyarországon.

Több mint 28 ezer új lakás épült Magyarországon 2020-ban, ez 11 éves rekordot jelent– mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán megjelent rövid videóüzenetében szerdán. A Központi Statisztikai Hivatal frissen közzétett adatait kommentálva kiemelte: egy év alatt 34 százalékkal több lakás épült. A miniszter kedvezőnek tartja, hogy

a növekedés minden kategóriában, a városokban, a falvakban egyaránt erőteljes volt.

A természetes személyek által épített lakások aránya megközelítette az 50 százalékot, tehát minden második lakást nem a beruházók, hanem a családok építették – hívta fel a figyelmet Varga Mihály. Az adatok a tárcavezető szerint azt mutatják, hogy

eredményes a kormány otthonteremtési programja és célt érnek a költségvetési támogatások.

A kabinet azzal számol, hogy az év elején jelentősen kibővített otthonteremtési program, a lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentése és a csok igénybevételének bővítése tovább fogja erősíteni az építőipart és hozzájárul a gazdaság újraindításához– mondta.

(MTI)

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

De azért a lakástakarékot kivégezték, pedig azzal sok szülő tudott segíteni a gyerekének.
Persze a Rogán féle lakáslottóval nincsen semmi gond, hiszen azt a mi kutyánk kölyke hozta és neki hálásak az abba beszállók.

Szóval nem annyira kerek az a tojás...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés