Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Hübrisz

2021. február 24. 06:54

Ne várjuk, hogy ettől majd a kormány arca egy kicsit is kisebb lesz.

2021. február 24. 06:54

„Kétszer is megdicsértette önnön magát a kormány, amikor hétfőn a Fidesz-KDNP megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását újabb 80 nappal. Az elfogadott határozat szerint minden nagyon szép és jó, az eddigi intézkedések mind nagyon eredményesek és szükségesek voltak; az erről szóló mondatot a biztonság kedvéért a törvényszöveg bevezetésében és indoklásában is szerepeltették.

Mindezt éppen most, hogy a héten akár a tizenötezret is átlépheti a koronavírus halálos áldozatainak a száma, miközben a harmadik hullám csak most kezd berobbanni. Ez a legpesszimistább előrejelzéseket is meghaladja, már csak kegyeleti okokból sem kellene vállon veregetni saját magunkat. Szerintem ízléstelen ilyen helyzetben bármilyen öntömjénezés, de szerencsére nem vagyok kormányzati kommunikátor, nem nekem kell csak és kizárólag győzelmi jelentéseket visszhangoznom, miközben tudom, hogy ez is csak egy »politikai termék«, mert a Fidesz támogatói még a végén elbizonytalanodnak, ha a kormányzati nyilatkozatokban is a valósággal kell szembesülniük, pedig lassan ráfordulunk a 2022-es kampányra.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Emiatt nem szabad elismerni hónapokig, hogy a megfertőződött tanároknak csak ígértük a száz százalékos táppénzt; emiatt kell novembertől februárig folyamatosan azt mantrázni, hogy minden bajba jutott vendéglátóst megsegítünk, miközben távolról sincs így. (A forgatókönyv egyébként mindkét esetben ugyanaz volt: a média bemutatja a valóságot, az illetékes minisztérium csak tagad, tagad, majd hosszú idő múltán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy Kormányinfón elmondja, hogy már utasították az illetékeseket a beígért juttatások kifizetésére.)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Romentumos Gyurcsányjugend
2021. február 24. 14:44
gyurcsányista kis geci vagy kósa andrás
Válasz erre
2
0
B_kanya
2021. február 24. 12:25
"Ez a legpesszimistább előrejelzéseket is meghaladja, " Tavaly ilyentájban harmincezer halottat vizionáltatok? Vagy százezret?
Válasz erre
3
1
Korrupt Kornél
2021. február 24. 11:32
A tied viszont lehetne!
Válasz erre
1
0
enes
2021. február 24. 09:34
NEAK Hazudott a Népszava a háziorvosok oltási felkészítéséről (2021.02.03.) Sajnálattal látjuk, hogy egyes szerkesztőségeknek nem az a céljuk, hogy hiteles tájékoztatással segítsék a koronavírus elleni küzdelmet és a védőoltási programot, hanem az, hogy tudatosan álhíreket és zavart keltsenek. A Népszava „A vakcina elosztás az új akadály” című cikkében valótlan állításokat fogalmazott meg a háziorvosok számára múlt pénteken megküldött oltandó páciensek listájával kapcsolatosan. A háziorvosok minden szükséges tájékoztatást megkaptak és megkapnak a regisztrált legidősebbek oltásával kapcsolatban, ezt igazolja az is, hogy a háziorvosok döntő többsége rendben felkészült az oltásra. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő az adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően auditált, többszörösen titkosított csatornán, az úgynevezett e-Jelentés programon keresztül kommunikál a háziorvosokkal a TAJ szintű adatok tekintetében. A háziorvosok jól ismerik ezt a hosszú évek óta működő rendszert, hisz havonta több alkalommal is használják a kétirányú kommunikációhoz. A NEAK a vonatkozó jogszabályok alapján nem is közölhetne TAJ szintű adatokat más módon, ezért szürreálisnak tartjuk és visszautasítjuk a cikk által megszólaltatott háziorvos nyilatkozatát a „világhálón keringő sajtpapírokról”. A NEAK által kiküldött tájékoztató levél részletes javasoltakkal és meghatározott oltásszervezési folyamattal kívánta segíteni a háziorvosok példaértékű munkáját. Sajnálatos, hogy ilyen jellegű cikkek jelenhetnek meg, hisz azon túl, hogy valótlan állításokat tartalmaznak, megpróbálnak zavart okozni az oltásszervezés rendszerében. Amennyiben egy háziorvosnak kérdése merülne fel az oltandó páciensek listájával, vagy bármilyen egyéb, a hatáskörünkbe tartozó kérdéssel kapcsolatban, kérjük, forduljon bátran a NEAK munkatársaihoz. Ígérjük, hogy korrekt és helytálló választ fog kapni. Kommentár: hol marad a per???
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!