A számtan rasszizmusa

„De talán érdemes közelebbről megvizsgálni az aktuális jelenséget, a Seattle-közeli Oregon állam Oktatási Minisztériumának matematikatanárok számára kínált érzékenyítő tanfolyamát és kézikönyvét, melyek szerint a toxikus fehér felsőbbrendűség át- meg áthatja a matekórákat. Ennek egyértelmű jele állítólag, ha a tanár kerek perec helytelennek minősít egy választ, vagy – Isten bocsássa meg neki – megkér egy diákot, hogy mutassa meg a füzetét. Az efféle eljárásmódok ugyanis (jeles szakemberek szerint) állandósítják a társadalomban a paternalizmust, a perfekcionizmust és (horribile dictu) az objektivitást. Most ezen ugye röhögünk, de emlékezzünk csak vissza, micsoda felhördülés volt a minap itt, a mi kis Kárpát-medencénkben is amiatt, hogy a nemzeti alaptantervben elvárásként szerepel az intézményeken belüli alá- és fölérendeltség fogalmának ismerete és az illemszabályok betartása – az oregoni agybaj csírái tehát már mifelénk is megjelentek, indokolt az éber figyelem.

Maga az antirasszista matematikai kiskáté persze több szempontból is önmaga paródiája. Amennyiben ugyanis nem létezik az életben objektíve »helyes« és »helytelen«, és ezért ha a diák szerint 2+2=5, akkor érdeklődve, mindenre nyitottan, kellő időt rászánva meg kell tőle érdeklődni, szerinte miért öt, mert hátha neki van igaza – ha tehát a matematika igazságait is megkérdőjelezzük, akkor értelemszerűen semmi másról se mondhatjuk ki, hogy eredendően rossz. Ergo a perfekcionizmusról se, de még a fehér felsőbbrendűségről se, hisz innentől kezdve ezek is csupán egy ugyanolyan létjogosultsággal rendelkező másfajta világlátás kifejeződései. Ciki.

Aztán itt van az objektív értékeléstől való rettegés. Érthető persze, hogy aki az interszekcionális áldozati státuszaival kíván bónuszpontokat szerezni az életben, annak fáj az ilyesmi (kvótaleszbikusként tényleg könnyebb bekerülni egy olajipari multi vezetőségébe, mint a ranglétrán kapaszkodva), de hosszú távon azért elég sok pofontól menekül meg az, aki bátran szembenéz a valósággal, ideértve saját gyenge pontjait. Az oregoni kézikönyv azonban kategorikusan ellenzi az olyan tanulópárok kialakítását, ahol egy jobb matekos segít egy gyengébbet, merthogy ez az olyan hatalmi struktúrákat erősíti, ahol valaki vagy jó, vagy nem.”