Elszámoltatás, átláthatóság, Euró

2021. február 22. 19:43

Márki-Zay Péter
Debreciner.hu
Ha a kormány megbukik, a tisztességes fideszeseket integráljuk a 2022 utáni világba. Interjú.

Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, hogy örülne egy amerikai mintájú, elhúzódó miniszterelnökjelölti előválasztásnak, ahol a kevés támogatottsággal rendelkező jelöltek menet közben visszaléphetnek. Ha ilyen formában valósul meg az előválasztás, ön mekkora támogatottság esetén csinálná azt végig?

Jó kérdés. Egyrészt jelen pillanatban ezt a pártok nem támogatják, csak a Momentum vetette fel, míg a többiek a kétfordulós mellett voltak, a DK pedig egyfordulós előválasztást szeretne. Ha mégis ilyen lenne, nekem az annyiban szerencsés lehet, hogy a legtöbb párt támogatói körében pályázhatnék a második legjobb opció szerepére, így sokat profitálhatnék a visszalépésekből. A felmérések szerint a négy komolyabb jelölt, köztük én is, nagyjából hasonló támogatottsággal rendelkezik. Egy kezdeti 10-15 százalékos szint az esetemben folyamatosan emelkedne. A pártok szempontjából ugyanakkor nem ez a legjobb módszer, nem ezt fogják elfogadni. Ha kétfordulós előválasztás lesz, és nem jutnék be a másodikba, akkor a rám szavazókat a centristább jelölt támogatására buzdítanám.

Beszéljünk egy kicsit az önkormányzatokról is. A kormány kommunikációja szerint politikai megfontolások nélkül kompenzálja a településeket a válságkezelés során végrehajtott forrásmegvonások miatt. Ezt polgármesterként ön is így érzékeli?

Nagyon nehezen lehet megmagyarázni a december 24-én megjelent támogatásokat. A megyei jogú városok esetén 1,38 milliárd forint szabadon felhasználható működési támogatást biztosított valamennyi tisztán fideszes vezetésű városnak, és ezt egyetlen ellenzéki vezetésű település sem kapta meg. Senki nem mondhatja, hogy politikától függetlenül kapták a támogatást ezek a városok. Akkor hiszem el, hogy ez a lépés politikamentes volt, ha ezt mind a 23 megyei jogú város megkapja.

 Milyen együttműködés van jelenleg az ellenzéki polgármesterek között?

Éppen Tatabányáról jövök, a több mint 3 millió polgárt képviselő polgármestereket tömörítő Magyar Önkormányzatok Szövetségének rendezvényéről. Itt ellenzékiek, függetlenek és fideszesek is vannak, valamennyien egyetértünk abban, hogy az önkormányzatiság egy olyan érték, amit Magyarországon meg kell tartani. Küzdeni fogunk azért, hogy azokon a helyeken, ahol az önkormányzatok a kormányhoz képest sokkal hatékonyabban tudnak megoldani egy problémát, legyen meg erre a lehetőségük. A Szabad Városok Szövetsége egy ennél szűkebb együttműködés, ott ellenzéki településvezetők vannak, egymással napi rendszerességű kommunikációban.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 149 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem integráljátok, internáljátok! Egyeztess Ferivel, mert ő mást mondott!

Azért az elég szegénységi bizonyítvány, hogy az ellenzék csak ilyen képességű politikusokat tud kiállítani.

Vásárhelyiek!
MIÉRT választottátok újra ezt az elmeroggyantat? Pontosan lehetett látni, hogy a legkevésbé sem érdekli a város irányítása (Karácsony dettó).

És a nem integrálhatókat 'A papot is!' üvöltéssel differenciálják, mint Bárdossyt?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés