A képviselők ma meghosszabbíthatják a veszélyhelyzetet

2021. február 22. 7:00
A parlament szavazhat Simonka György és Tiba István (mindketten Fidesz), továbbá Szabó Tímea (Párbeszéd) mentelmi jogának felfüggesztéséről is.

Az Országgyűlés ma dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, valamint egy az államfő által korábban alaptörvény-ellenesség miatt kifogásolt javaslatról. A napirendi javaslat szerint az ülés hétfőn 11 órakor a magyar parasport napjára emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A képviselők ezután másfél órában interpellálhatják a kormány tagjait. A Ház ezután határoz a kormány koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztéséről. Varga Judit igazságügyi miniszter indítványában a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot, hangsúlyozva, hogy a kabinet alapvető célja a magyar emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése. 

Döntés várható arról a tavaly decemberben elfogadott hulladékgazdálkodási törvényjavaslatról, amelynek egyes passzusait az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette. A parlament szavazhat a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2019-es tevékenységéről szóló beszámolókról, valamint Simonka György és Tiba István (mindketten Fidesz), továbbá Szabó Tímea (Párbeszéd) mentelmi jogának felfüggesztéséről is. Az ülésnap azonnali kérdésekkel és válaszokkal zárul.

Az Országgyűlés március 1-jén, hétfőn zárja ülését. A képviselők akkor kérdéseket és azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak.

(MTI)

(Fotó: Varga Judit igazságügyi miniszter megnyitó expozét tart az alaptörvény kilencedik módosítását tartalmazó javaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 18-án.MTI/Koszticsák Szilárd)

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés