Ez még a tiszásoknak is sok? Furcsa sakkjátszmába kezdett Magyar Péter az államfői poszt körül

2026. július 20. 10:43

Visszás eljárással sikerült leszedni Sulyok Tamást, az utód kiválasztása érdekében hirdetett társadalmi egyeztetést pedig Magyar Péter gyorsan rövidre zárta.

2026. július 20. 10:43
null

Sulyok Tamás szombaton aláírta az eltávolítását is célzó Alaptörvény-módosítást, már nem ő Magyarország köztársasági elnöke. Magyar Péter és a kétharmados Tisza intézte így, noha a még nekik drukkolók körében sem aratott osztatlan sikert a megoldás, az ellenzék szerint pedig egyenesen az önkény korszakába léptette be hazánkat ez a húzás.

Mindenesetre tény, a kormányfő már a kampányban, majd a választási eredményhirdetés után azonnal, s azóta többször is felszólította távozásra az „Orbán-bábokat”. Mindenki e körbe tartozik szerinte, akit legitim módon, de az előző kétharmados többség támogatásával neveztek ki fontos pozícióba. Leszámítva Varga Mihály jegybankelnököt, vele minden rendben. Polt Péteren kívül egyelőre a többiek is kivárnak, a „koronaékszer” nyilván Sulyok Tamás volt, aki végül letette a fegyvert, sok mindent nem is tudott volna csinálni. De erről majd máskor…

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Mi is volt a baj az új hatalom szerint az államfővel? Hát az, hogy csak fideszes szavazatokkal választották meg, nem képviselte a nemzet egységét, és nem szólalt fel olyan társadalmi ügyekben, amiket az előző ellenzék kampánytémává emelt, például a „poloskázás” és a gyermekvédelem kapcsán. Legalábbis ezeket hallhattuk a legtöbbször.

Az eltávolítás módját ellenzők pedig azt mondták, egyetlen személyi döntést tartalmazó mondat beékelésével, ami nem normatív megállapítás, nem lehet az Alaptörvény módosításával leszedni senkit, továbbá

elfogadhatatlan a fenyegető hangnem és stílus, akárki is az államfő, az intézményt tisztelet illeti. És még sorolhatnánk a kifogásokat.

Mindezeket azért érdemes e pillanatban röviden számba venni, mert az a módszer és eljárás, ahogy a Magyar Sulyok utódjának megválasztását intézi, még inkább árulkodó lehet a valódi szándékokat illetően. Előbb azonban egy zárójeles megjegyzés, egy epizód felidézése következik: a miniszterelnök a parlamentben, a vagyonvisszaszerzési szuperhatóság vitájában elkottyantotta, hogy egy „neves NAV-os vagyonőr” lesz az egyik elnökhelyettes, majd gyorsan kapcsolva megjegyezte, hogy persze csak akkor, ha a pályázaton nyer.

A még el sem fogadott jogszabály szerint ugyanis nyílt pályázat útján, a kormánytól teljesen függetlenül az Országgyűlés választja majd meg a hivatal vezetését. A jelek szerint ez kamu, a kormányfő (vagy más) már ki is jelölhette a győzteseket. Zárójel bezárva.

Sulyok szombati bejelentése után vasárnap már közzé is tett egy civil szervezet egy impozáns aláírói névsort azokkal, akik Polgár Judit világhírű magyar sakkmestert javasolják köztársasági elnöknek. Vagy készen volt hetek óta a nyilatkozat, vagy gyors telefonálgatások mentek szombat éjjel, ezt nem tudjuk, ám az is elég valószínű, hogy az érintettnek sincs kifogása az ötlettel szemben. Csak megkérdezték az őt pajzsra emelők…

Pláne Magyar Péternek, aki bokros teendői dacára már ma tárgyal is Polgár Judittal, megkérdezni, beülne-e a Sándor palotába, képviselni a nemzet egységét. Tuti rá is ér amúgy, minek halogatni.

Ezt is ajánljuk a témában

„A hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. A köztársasági elnökség nem egy foglalkozás, nem egy munkahely, hanem a legmagasabb szolgálat. Az elnök feladata: szolgálni és képviselni. Minden magyart” – írta Magyar Péter, a tőle megszokott pátosszal, meg valami társadalmi párbeszédről is értekezett.

Feltéve, de nem megengedve, hogy minden úgy van, ahogy a megismert fordulatok alapján alappal gondolhatjuk, s Polgár Judit el fogadja a jelölést, a kormányfő ötletét a Tisza-frakciónál taps és könnyek fogadják, akkor a heteken belül esedékes parlamenti szavazáson a kétharmad lazán megszavazza az új államfőt – miközben rövid méltató beszédében a miniszterelnök megint szétalázza majd az ellenzéket. A „megbékélés” jegyében.

Csakhogy ha ez így mind megvalósul, akkor az eddig közéleti kérdésekben – igen, se a „poloskázás”, se a gyermekvédelem kapcsán nem hallhattuk, igaz, nem is ez volt a dolga – jórészt néma világklasszis mégis csak

egy olyan ember székébe ülne be, akit egyetlen mondattal tettek el onnan, erősen vitatható módon. Finoman szólva.

Mindezt tetézi, hogy a leendő (?) jelölt személye kapcsán tiszás fórumokon heves tiltakozások indultak el, ami szintén arra utal, hogy az a híres társadalmi egyeztetés mégis inkább egy lózung, Magyar még a saját politikai közösségével sem egyeztet, nemhogy az országgal, mielőtt nagy bejelentéseket tesz.

Aztán: ahogy arra Török Gábor rámutat, bár Polgár a politikán – és így a pártok világán – kívülről érkezik, nem valakinek az embere, „ez az outsider jelleg” lehet akár a legnagyobb hátránya is. Ma még nehezen képzelhető el, hogyan fog valaki, akinek semmilyen politikai előélete, ismert véleménye nincs, őrködni az államszervezet demokratikus működése felett, hogyan lesz majd érdemi ellensúly, fék, korlát.

Magyar Péter azzal érvelt, hogy Göncz Árpádnak sem volt jogi végzettsége. De volt.

Mindenestre a minden magyar megbecsülését, köztük az enyémet is kiérdemlő, zseniális sakkmester most nincs könnyű helyzetben. Ha minden le volt zongorázva előre, akkor azért, ha az egész egy spontán sztori, akkor meg azért. Illetve azért is, mert az ország egyik része nem tekint majd rá legitim államfőként, amennyiben tényleg az lesz belőle, kizárólag tiszás támogatással. Egy biztos: hamarosan megtudjuk.

nyitókép: MTI / Hegedüs Róbert

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 314 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kisskiss-6
2026. július 20. 20:55
🍓 H​​e​l​​​y​​i​​ ​c​s​​a​j​​ok ​szexre ​​​m​​​á​r​a​​​:​ 👉 𝗡​​𝗨​​​𝟒​.​​𝗧​𝗢​​​𝗣
Válasz erre
0
0
nemecsek-3
2026. július 20. 20:52
Mikor takarítjátok már ki ezt az idióta szexes reklámot az oldalról! Mennyi reklámdíjat kaptok ezért. Iyen színvonalra szorultok rá bunkó mandiner!!!! ... vagy netalán ingyen kapja a reklámfelületet???
Válasz erre
3
0
mp1g
2026. július 20. 20:27
@pampalini-2 ezt segglyukból direkt szájba kaptad. Mellétrafáltál. Még 2 ilyen mozdulat és jól is laksz. Hajrá!
Válasz erre
0
0
kisskiss-6
2026. július 20. 20:21
🍓 H​e​l​y​​​i​​ ​​c​​​s​a​​​j​​​ok ​​szexre ​m​​á​​r​​​a​​​:​ 👉 𝗡​​𝗨​​𝟒​.​​𝗧​​𝗢​​​𝗣
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!