A Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének a részvételével tartott sajtókonferencián Morawiecki megállapította: a V4 az utóbbi öt évben sokkal erősebb, mint korábban. A konferencia elején a V4-csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfői közös évfordulós nyilatkozatot, valamint a közös digitális projektekről szóló nyilatkozakat írták alá.
A visegrádi együttműködés harmincéves fennállásáról megemlékező évfordulós nyilatkozatban a miniszterelnökök többek között rögzítették: a térségbeli társadalmak és intézmények közötti kapcsolatok megerősítését célzó alap évi költségvetésének 10 millió euróra történő emelésével, a V4-nemzedék elnevezésű program keretében elsősorban a fiatalok mobilitását, valamint a V4-együttműködésnek az újabb nemzedékek körében való népszerűsítését célzó projekteket akarják támogatni.
Az alap jelenlegi költségvetése mintegy 8 millió eurót tesz ki.
Mateusz Morawiecki közölte: a csúcstalálkozón sokat foglalkoztak a koronavírus-járvány témájával, azzal, hogyan lehet ez Európai Uniót (EU) megerősíteni a gyorsabb vakcinázás révén. A járvány elleni harcot össze kell kapcsolni a közös uniós piac védelmével, a gazdaság jövőjéről szóló gondolkodással – hangsúlyozta.
Újságírói kérdésre válaszolva Morawiecki aláhúzta: „most és itt, nem júliusban, augusztusban vagy szeptemberben, hanem legkésőbb májusig van szükség minél több vakcinára. Ennek érdekében ki kell használni az EU gazdasági erejét, nyomást gyakorolni a nagy gyógyszergyártó cégekre, hogy teljesítsék a szerződésekben rögzített szállítmányokat” – szorgalmazta.