Jobb ma egy abortusz, de még jobb holnap kettő

2021. február 16. 21:41
Varga Gergő Zoltán
Vasarnap.hu
Ferenc évet értékelt.

„Gyurcsány Ferenc, Ferenc apó, mindenki kedvenc Fletója, aki Szent Ferenc után talán a második leghíresebb e néven, megtartotta »éves évértékelőjét« (milyen jó, hogy nincs ebből egynél több egy évben), és nem volt benne köszönet.

A probléma ott kezdődik Gyurcsány Ferenc szerint, hogy a magyar kormány jó kapcsolatokat ápol a lengyel Jog és Igazságosság nevű párttal, mivel Lengyelország Európa »legdrámaibb abortuszszabályozását vezette be« – és mindezt ráadásul az életvédelem jegyében. Ki érti ezt?

Hát arra kötelezik az édesanyákat, hogy megszüljék a gyermekeiket? Ami egyébként minden esetben a saját döntéseik közvetlen következménye?!  (Kivételesen tekintsünk el az abortuszoknak – szerencsére – kevesebb mint 1 százalékáért felelős borzalmas nemi erőszaktevésektől.) Micsoda lárifári dolog ez?!

Igen, kötelezik az anyákat erre, sőt – még a betegséggel diagnosztizált gyermeket is világra kell hozniuk. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy bármennyire is fejlett a magzati diagnosztika, statisztikailag nem elhanyagolható számban születtek már makkegészséges babák úgy, hogy biztosra vették a szakemberek, hogy genetikai vagy egyéb rendellenességekkel jönnek majd világra.

Gyurcsány Ferenc viszont ennél »kevés ennél embertelenebb dolgot tud elképzelni«. Ó…”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés