Egyesítené Koszovót Albániával az új miniszterelnök

2021. február 16. 22:28
A koszovói politikus azt mondta, ha népszavazást tartanának az Albiánához való csatlakozásról, igennel szavazna.

Az Euronews-nak adott interjút Albin Kurti, a február 14-i koszovói választásokat megnyerő baloldali Önrendelkezés párt vezetője.

Kurti már korábban is volt Koszovó kormányfője. 2020 júniusában viszont a koronavírus-járvány miatt kibontakozó koalíciós válság miatt a parlament megvonta tőle a bizalmat, így távoznia kellett a vezetésből.

A fenti miatt az újságíró megkérdezte tőle, hogy mik lennének az első járványügyi intézkedései. Kurti erre a vakcinaprogram fellendítését válaszolta. Amikor azonban erre az újságíró visszakérdezett, hogy Szerbiától vásárolna-e oltóanyagot, akkor a politikus nemmel felelt. Arra a kérdésre pedig, hogy nem jelentene-e egy ilyen megállapodás hidat Belgrád felé azt mondta, hogy nem akar az EU-t és az USA-t keleti nem-demokratikus hatalmakkal felcserélni.

Szerbia természetesen többször is előkerült az interjú során. A leendőbeli miniszterelnök úgy gondolja, hogy a szerb és koszovói kapcsolatok újrakezdéséhez elengedhetetlen, hogy Szerbia bocsánatot kérjen, jóvátételt fizessen és elismerje az országot.

Az interjú legerősebb állítása az albánokkal való egyesülésre vonatkozó kérdésre érkezett. Kurti ugyanis úgy gondolja, hogy

népszavazással kellene kimondani Koszovó csatlakozását Albánia csatlakozását, amire ő igennel szavazna.

A politikus végezetül az EU-nak üzzent. Úgy gondolja, hogy az Európai Unió és a Nyugat-Balkán egyaránt fontosak egymásnak. Viszont az EU-nak elsőként magát kellene megreformálnia és csak azután kellene a bővítést napirendre vennie.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés