„A stafétát nem adom át, csak ha elveszik” – Tátrai Tibor a Mandinernek

2021. február 11.
„Nézegetem, miként épül be a neuronjaimba a finom mozgás, míg megszületik egy hang ”– mondja lapunknak a karanténban otthon gyakorló gitárkirály, Tátrai Tibor. Tavaly Artisjus-életműdíjat kapott, ötvenéves pálya áll mögötte, előtte pedig egy új blueszenekar terve. Szűkebb pátriájában, a „nyóckerben”, a Rákóczi téri fák alatt kérdeztük Tibuszt a gityós pilinckázásról, a kádári kultúrszabadságról, az „országos főnagysztársághoz” vezető útról és a járvány utáni jövőről.

Maráczi Tamás interjúja a Mandiner hetilapban

 

Ki a legjobb gitáros a világon?

Fiatal éveimben nekem John McLaughlin adott nagyon sokat. Nagyot alkotott az öreg egész életében, állandóan újat csinált. Korai zenéi közül az egyik egy big banddel készült, egy háromszázötven akkordos nótát rázott szanaszét. 
Később egy másik produkcióban pedig azt láttam, hogy leült a Shakti együttessel Indiában, és három lemezt készített egy hangnemben. Itt kezdődik a gitározás.

Kik voltak még hatással önre?

Nagyon szerettem még Jim Hallt, Joe Passt, az összes öreg tudóst – itt a „nyóckerben” a fiúk őket hallgatták. Aztán bejött George Benson, szép, fülbemászó zenét játszott, az egyik nagy kedvencem lett. 

Ha kategorizálni kellene: ön autodidakta, ösztönös gitáros?

Igen, én nem vagyok kereső gitáros, hanem megvalósítom, ami kitör belőlem. Olyan értelemben újat nem keresek, ahogy például Lukács Peta (Lukács Péter gitáros, zeneszerző, hangmérnök – a szerk.) csinálja.

Mi számít: a fíling, a technikai tudás, esetleg a csapat?

Az én időmben senki nem tudott gitározni, mindenki csak pilinckázott. (Nevet) Mai szemmel visszanézve ez még inkább igaz. A mai fiatalok szívesen mutatják meg az interneten a technikai tudásukat és a gyorsaságukat, de ez még nem az igazi muzsikálás, ez az első két-három év az iskolában. Csak innen van az, hogy végiggondolja az ember, mit szeretne játszani. Annak idején egy Eric Clapton-szólónak mítosza lett, ma a gitárosok technikailag megoldják, ez ma már természetes. Ha meghallgatjuk Jimi Hendrix első lemezeit, érezzük, hogy általa kizárólag új dolgok születtek, olyanok, amilyenek előtte nem voltak a földön.

Fotó: Földházi Árpád

A magyarok Jimi Hendrixének Radics Bélát tartják. Ő a mérce ma is?

Ma majdnem minden magyar gitáros jó gitáros, a technikai rész már nem nagy kunszt. Radics jelentőségét az adja, hogy az ő korában mindenki beatgitáros volt, ő viszont egyszerre volt a rock and roll és a rhythm and blues.

Tizenévesen a roadja lett. Sokan sündörögtek Radics bandája, a Sakk-Matt körül. Miért éppen ön került be a körbe?

A játék temperamentumában, dinamikájában tudtam olyat csinálni, ami úgy nézett ki, mint az amerikaiaké. Angyalföldi gyerek voltam, ott laktam a Vasas-pályánál, Béla pedig a Rákos-patak túlsó oldalán. Bokszoltam, birkóztam ötödikes korom óta, második gimnazista koromban hagytam abba, mert akkor bejött a gitár. Nyolcadikban már volt osztályzenekarom, a fagitáromba beszereltem egy pickupot, és bedugtuk a Terta magnóba vagy a Budapest rádióba, úgy zörgött-nyekergett. A XIII. kerületi, Forgách utcai, szoba-konyhás lakásokból álló telepen volt egy Tercs Feri nevű jampi, egy basszusgitáros, akivel összejöttünk, ő vitt el először Radics-koncertre. Hanyatt estem: úgy Bill Haley-t játszani, ahogy Béláék játszották, még nem hallottam. Béla szerény, nagyon rendes pali volt, én pedig mindig is jól kommunikáltam – magyarul bevakertam magam. Tizenhat évesen kerültem oda, és azonnal nagyon jóban lettünk. Észrevette, hogy marhára szeretek gitározni, és később be is vett a Tűzkerékbe. 

A Tűzkerék után jött a Syrius: egy zenekar, amelyet a hatalom taccsra tett. 1971-ben felvettek egy átütő sikerű lemezt Ausztráliában, s visszavárták őket – önnel kiegészülve mentek volna vissza, de nem kaptak útlevelet. Hogyan élték meg ezt a traumát?

A korábbi tagoknak, Orszáczky Miklósnak és a többieknek valóban nagy trauma volt, nekem azonban nem. Én akkor nem tudtam, mit vesztettem ezen. Ők akkor már egy évet letoltak kint, belekóstoltak a szabad és nyitott kultúrába. Szokták mondani, hogy egyszer majd lesz magyar világsztár is – a frászt, soha senki nem fog betörni sehová! Akkor azonban a Syrius valóban nagy lehetőség előtt állt, mert annyira modern zenét játszott. Húszévesen kerültem a zenekarba, meseszerű volt, mintha a legkisebb királyfi kívánsága teljesült volna.

„Ha nincs a New York, és nem kezdik el játszani a rádiók, akkor lehet, hogy eltűnik a Tátrai Band”

A csapat a Kádár-rezsim kultúrpolitikájának áldozata lett: kívül esett a tűrt kategórián.

Mikor Orszáczky a halála előtt utoljára itthon járt Ausztráliából, elmondta, hogy a Syriusnak 1972-ben a híres Great Western fesztiválra is volt meghívása, de nem mehetett. Országos Rendező Iroda, Interkoncert, lemezgyár – mindenki tudja, hogy öreg ávósok ültek bennük, ők döntöttek a zenekarok sorsa fölött. Egy szovjet turnén egy szobában laktam Bulányi Lászlóval, az ORI igazgatójával, aki a rendszerváltás hajnalán, amikor a szervezetnél történt anyagi visszaélésekre fény derült, főbe lőtte magát. 

Hol húzódtak a szabadság határai a hetvenes-nyolcvanas évek zenei bizniszében?

Megengedhettünk magunknak sok mindent. Amikor a beat és a rock and roll betört, pofázhatott itt akárki, a zene beszippantotta a fiatalokat. Őket ez a műfaj érdekelte. Én pedig öregfiúként lettem először zenekarvezető, abban az időszakban az együttesek egyik tagjaként nem tudtam a háttérben folyó dolgokról. Nem értettem őket, én Angyalföldön nőttem fel, a nagymamámnál. Az a támogatott, művelt gyerekek játéka volt. 

Visszatekintve mely zenei projektjeit találja ma is átütőnek, és melyeket kevésbé?

Milyen átütő dolog az, hogy amikor megalakult a Tátrai Band, készítettünk egy lemezt, az Illúziók nélkült, és a kutya nem volt rá kíváncsi, majd ugyanez a zenekar és album lett később az „országos főnagysztár”? Elkészítettük a lemezt, tíz-húsz ember előtt játszottunk vidéken – bár én kitettem a lelkem, úgy játszottam –, érdektelenség volt, majd utána nekiálltunk egy másik albumnak, amelyre rákerült a New York című dal. Akkor indultak a „kapitalista” rádiók, amelyek állandóan nyugati zenét nyomtak, de kellett valami magyar is, ezért rákaptak a New Yorkra, mindenki elkezdte tolni, és népi eledel lett. Ha nincs a New York, és nem kezdik el játszani a rádiók, akkor lehet, hogy eltűnik a Tátrai Band. Ezen múlt a dolog. Hogy mely dalok tetszenek? Minden lemezemen van olyan nóta, talán nem is egy, amelyet érdekesebbnek tartok, mint az aktuális közönségsikerszámot.

Fotó: Földházi Árpád

Melyik dalánál dobban meg mindig a szíve, amikor a színpadon játszanak?

A melodikus nótákat szeretem, pedig vaddisznóként vagyok nyilvántartva, aki letarolja a színpadot. Amikor megszólalnak a harmóniák, és rá kell gurulni pár hanggal, azt szeretem a legjobban. Az első ilyen dal, amelyet nagyon szerettem játszani, a Várlak még volt – az egy lassú blues. 

Mik a mostani zenei inspirációk? Milyen forrásokhoz nyúl?

Van egy Vicente Amigo nevezetű flamencogitáros – egy rendes gitárosnak azonnal abba kell hagynia a gitározást, ha meghallgatja, hogyan muzsikál az az ember! (Nevet) Elképesztő, milyen palik vannak a világon, akik a gitár nevű hangszeren játszanak, és elképesztő, hogy milyen fejlődésen ment keresztül az elektromos gitár az utóbbi ötven évben.

Ha hall egy új számot, gitárosként mi fogja meg benne először?

Az én koromban a melódiagitározás volt a csoda, a mai fiatalok pedig szeretnek száguldozni. Az igazi az – mindenféle műfajról beszélek –, amikor egy gitáros minden hangjának minden részletére figyel. 

Kik a nagy feltörekvő tehetségek itthon, akikre oda kell figyelni?

Az általam ismert zenészek közül Borlai Gergő kiemelkedő a műfajban. Óriási tehetség, és óriási eltökéltség van benne. Minden megcsinált, hogy megvalósíthassa az álmát, és mára el is érte, hogy világsztárokkal játszik.

„Ha megjön a Sputnik, én betolom. Egész életemben ilyet kaptam. Nehogy valakinek megremegjen a lába az orosz vakcinától!”

És a gitárosok között van olyan, akinek – természetesen majd harminc-negyven év múlva – akár a stafétát is átadná?

A stafétát? A stafétát nem adom át, csak ha elveszik! (Nevet) Én voltam az, akit a fiatal gitárosok mindig figyeltek, szemmel tartottak – talán már a Juventusban, a Syriusban is, de az Új Skorpiótól a Boom Boomig mindenképp. Így aztán a gitárosok a barátaim, gyermekeim és unokáim. Nem szeretnék senkit sem kifelejteni, úgyhogy nem mondok neveket. Van, akivel sűrűbben zenélek együtt, és van, akivel pedig horgászni járok.

Járvány idején a rockszakmának milyen kitörési pontjai vannak?

Ez katasztrófa, megszűnt az ipar. Nézze meg, most kapta meg Charlie a Petőfi Zenei Díj életműdíját, két évvel ezelőtt én kaptam – akkor a Strand fesztiválon részt vett húsz-harmincezer ember, most meg volt egy raktárkoncert. 

Tényleg, milyen volt a raktárkoncert?

Micsoda?

Fotó: Földházi Árpád

Milyen volt a négy falnak játszani?

Mondom, én tíz ember előtt is megszakadok, ha kell, engem ez nem zavar. A raktárkoncerten bent ült nyolc-tíz srác, a technikai személyzet, a harmadik nóta is lement, és csönd, mindenki csak nézett… Mondtam nekik: azért csapjátok már össze a kezeteket csak egyszer, erre ők: azt nem lehet, mert behallatszik a felvételbe… Most játszottam életemben először olyan koncerten, ahol tilos volt tapsolni. (Nevet) Egyébként nagy dolog, hogy a zenészeket megsegítették ilyen formában, csak hát a zenészeket team veszi körül, ők pedig tényleg bajban vannak.

Ha már Charlie-t említette, tavaszra beharangoztak a szervezők egy közös nagykoncertet. Van esély rá?

Nem hiszek benne. Még mindig nincs tömeges oltás. Ha megjön a Sputnik, én betolom! Egész életemben ilyet kaptam. Nehogy valakinek megremegjen a lába az orosz vakcinától! A korábbi kötelező oltásaink mind orosz oltások voltak. Ha nincs injekció, akkor nincs miről beszélni, akkor koncertekre esélyünk sincs. Ha van injekció, akkor pedig majd meglátjuk.

Hogyan teltek zeneileg ezek a passzív hónapok, milyen típusú gyakorlással?

Tavasszal nappal gitároztam, este lazítottam, most viszont változott a koncepció: mostanság napközben teszek-
veszek, jövök-megyek, délután öt körül pedig felveszem a gitárt, és este tízig, éjfélig gitározom mindennap. 

„Bluest szeretnék játszani. Megöregedtem, nem akarok sodorni, nem akarok megfelelni, hanem jól akarom magam érezni”

Van kiépített gyakorlási technikája, repertoárja?

Kezdem az elején: a kezemet többször is operálták, már rég nem tudnék gitározni. Ezért nekem már csak az állagmegőrzés végett is szigorú gyakorlási feladatom van. Bemelegítek, skálázok, és ha azon túl vagyok, akkor még szórakoztatom magam. Elkezdtem pengető helyett újra ujjal gitározni. Írok nótákat is, ha úgy alakul, bár igazából vázlatokat írok. Jobban kidolgozom a részleteket, mint korábban bármikor, mert van rá időm. És ahogy már említettem, a hangnak minden részére figyelek, és érdekes dolgok derülnek ki. Komoly tanulmány.

Például?

Mondok egy példát. Amikor a Szakcsi (Szakcsi Lakatos Béla dzsesszzongorista – a szerk.) még itt lakott, a „nyolcban”, egyszer fölmentem hozzá, és azt hallottam, hogy jó ideje már három hangot gyakorol. Kérdeztem tőle, hogy mit csinál. Azt válaszolta, hogy az indítást nézi, hogy miként legyen. Tudtam, hogy ez fontos, mégis túlzásnak éreztem. És képzelje, mit csinálok mostanában! Ugyanilyen dolgokat. Azt nézegetem, hogy miként épül be a neuronjaimba az a finom mozgás, amíg megszületik egy hang. 

Ha vége a járványnak, és lesz új dal, akkor azt melyik zenekarával fogja játszani? Tátrai Band, Magyar Atom?

Vagy egy újjal.

Van elképzelése egy új formációról?

Szeretnék blueszenekart alakítani, bluest szeretnék játszani. Megöregedtem, nem akarok sodorni, nem akarok megfelelni, hanem jól akarom magam érezni. A közönséget szeretném kiszolgálni, mert annál nincs csodálatosabb érzés, mint amikor a közönség szeret. 

Klubzene lesz tehát bluesban. Körvonalazódik, hogy kikkel?

Abszolút blues lesz. És körvonalazódik, hogy kikkel, de nem beszélhetek róla. Nem azért, mert titok, hanem mert ha elmondom ezt, és nem úgy alakul, akkor csalódást okozunk.

***

Fotó: Földházi Árpád

A Tűzkeréktől a Tátrai Trendig

A Tűzkerék zenekart 1970-ben a „magyar Jimi Hendrix”, Radics Béla alapította. Könnyű József basszus- gitáros és Döme Dezső dobos mellett 1971-ben Tátrai Tibor gitáros kísérte a legendás frontembert. Az együttes úttörő volt saját műfajában, de a kultúrpolitika nem favorizálta, lemeze nem jelenhetett meg. Radics Béla megpróbált később a Taurus formációval befutni, de nem sikerült, alkoholizmusa vitte el 1982-ben.

A Syrius együttes 1972-ben hívta meg soraiba Tátrait. A csapat páratlan sikert könyvelhetett el: progresszív dzsesszrockja nagy sikert aratott Ausztráliában, ahol felvette első lemezét, és lehetősé-
ge nyílt volna turnéra indulni. A zenekar Tátrai Tiborral kiegészülve akart kiutazni, a magyar hatóságok azonban megakadályozták. Az együttes pályája kettétört, több tag (Orszáczky Miklós, Ráduly Mihály) külföldre távozott.

A Generál együttes az 1972-es Ki mit tud? vetélkedőn tett szert országos ismertségre. Miután 
Karácsony János az LGT-be, Révész Sándor pedig a Piramisba távozott, a csapat leigazolta az Olympia zenekartól Horváth Charlie-t és Tátrai Tibort. Nagy sikert arató lemezük a Zenegép volt, sokat játszottak külföldön is. 1979-ben feloszlott az együttes.

Tátrai 1979-ben Frenreisz Károly új csapatában, az Új Skorpióban folytatta. A rocktrió két lemezt készített, és sok élő koncertet adott. Az Új Skorpió feloszlása után, 1983-ban Tátrai a Hobo Blues Bandhez csatlakozott. Deák Bill Gyula első, Rossz vér című albumán zenéltek együtt, aztán már közösen írták a maradandó hatású Vadászat dupla lemezt.

A Magyar Atom zenei formációt Tátrai Tibor Solti Jánossal, Tóth János Rudolffal és Zsoldos Tamással hozta létre 1994-ben. Eredetileg Jimi Hendrix-emlékzenekarként terveztek koncertezni, végül blues és rhythm and blues slágerek népszerű előadói lettek.

Tátrai Tibor máig létező zenekara az 1987-ben alapított Tátrai Band. A Szerencsekerék című albummal indult, majd jött az 1991-es áttörés a New York című dallal. Horváth Charlie sajátos énekhangja, valamint Pálvölgyi Géza billentyűs Tátrai ötleteit kiegészítő zenei világa országos népszerűséget, sztárstátuszt biztosított a zenekarnak. Kisebb-nagyobb szünetekkel az együttes aktív, fesztiválokon és egyéb rendezvényeken is fellép.

A Boom Boom zenekar igazi sztárparádé: Tátrai mellett négy nagyágyú, Szappanos György, 
Mohai Tamás, Borlai Gergő és Jamie Winchester játszik. 1998 végén az Old Man’s Music Pubban spontán jamzenéléssel indult, de túl jól sikerült, és a közönség sem engedte el az intenzív, energikus zenét játszó csapatot.

Hasonlóan véletlenszerű projekt a Latin Duó: 1999-ben egy televíziós műsorban Tátrai Tibor Szűcs Antal Gáborral latin zenét játszott, az improvizációnak híre ment, meghívásokat kaptak, így a kettős 2000-től éveken át rendszeresen koncertezett, illetve három albumot is kiadott.

A Latin Duó következménye még egy projekt, a Tátrai Trend. 2003-ban nagyszabású koncertet adtak a Mendelssohn Kamarazenekarral, az itt közreműködő Glaser Péter bőgőssel, Pintér Tibor gitárossal és Czibere József ütőhangszeressel pedig Tátrai 2008-ban önálló zenei formációt hozott létre.
Tátrai Tibor
1952-ben született Budapesten. Gyermekkorában versenyszerűen birkózott, majd bokszolt. Tizenhat évesen megnyerte a magyar ifjúsági bajnokságot, és még abban az évben autodidakta módon gitározni kezdett. Fél évszázados pályája során két tucat zenei formáció gitárosa volt, a magyar rockzene szinte összes meghatározó alakjával játszott együtt. Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjének birtokosa, tavaly Artisjus-életműdíjat kapott. Házas, két felnőtt gyermeke van.

Címlapfotó: Földházi Árpád 

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Öntörvényű. De ez az adott konstellációban rendben van: nekünk is így jó.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés