Izrael-ellenes muszlim brit politikusnő antiszemitázta a magyar kormányt

2021. február 4. 16:06
Zarah Sultana brit munkáspárti képviselőnő antiszemitának nevezte a magyar kormányt, ami Kumin Ferenc nagykövet kikért magának. Sultana válaszlevelét „helyretételként" idézi a baloldali sajtó, pedig a képviselőnő a múltban maga is többször keveredett antiszemitizmus-botrányokba.

Zarah Sultana a westminsteri parlamentben a nemzetközi holokauszt emléknapon mondott beszédében a jelenkori antiszemitizmus példái között Orbán Viktor Magyarországát is megemlítette. Mint hétfői Twitter-bejegyzéséből kiderül, a londoni magyar nagykövet erre konkrétumokat követelő, „dühös” levelet írt neki – írja a Népszava, melynek cikkcíme szerint a magyar követet „helyretették". 

Válaszlevelében a politikusnő, akit a Népszava egyszerűen „Dél-Coventry pakisztáni gyökerekkel rendelkező, munkáspárti képviselőjeként" mutat be, Orbán Viktor Soros Györggyel szembeni kritikáját, Horthy Miklós kormányzó húszas évekbeli teljesítményének méltatását és Kertész Imre kötelező tananyagból való kikerülését említette. 

Sultana válaszlevelét méltatólag idézte Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd parlamenti frakcióvezető-helyettese és pártigazgatója is.

A kérdéses Népszava-cikk ugyanakkor nem idézi, hogy kicsoda Zarah Sultana munkáspárti képviselőnő. Sultana a nemzetközi zsidó sajtóban gyakran szerepel negatív kontextusban.

A politikusnő legalább öt „incidensben" szerepel a Campaign against Antisemitism brit-zsidó civil szervezet oldalán.

Ezek szerint többek között 2015 márciusában azt írta közösségi média oldalára, amikor egy zsidó diák jelentkezett egy kisebbségi képviseleti posztra egy egyetemen, hogy „mindenki látja, hogy milyen problémás, amikor fehér emberek jelentkeznek a fekete és kisebbségi etnikai diákok képviseleti pozíciójára. Kivéve a fehér embereket".

2016-ban Facebook oldalára írta ki, hogy „a jobboldali munkáspártiak mocskok és őszintén rosszul érzem magamat tőlük. Van olyan fajta diszkrimináció, amit nem fognak fegyverként használni, hogy politikai pontokat gyűjtsenek, mint tették a múltban az antiszemitizmussal és a homofóbiával?"

Egy nem tisztázott időpontban azt írta, hogy „azok a diák mozgalmakban, akik cionista konferenciákra járnak, szégyelljék magukat. Rasszista ideológiát támogatnak".

2019. november 14-én ezt írta Twitter-üzenetében: „Arról, hogy a történelem megismétli önmagát: zsidó holokauszt 1939-1945-ben, és muszlim holokauszt (Afganisztán, Irak, Palesztina, Csecsenföld, stb.) most?"

A fentieket elemezve a zsidó civil szervezet megállapítja, hogy a képviselőnő szavai „módszertanunk szerint antiszemita beszédnek számítanak".

A fenti lista azonban még mindig nem teljes. A Jerusalem Post 2019-es cikke szerint a képviselőnő egy nem tisztázott időpontban arról írt, hogy támogatja az „erőszakos ellenállást" a palesztinok részéről, és állítólag azt is írta egy Izrael-párti aktivistának, hogy „ugorjon le egy hegyről".

A brit Jewish Chronicle cikke szerint egy alkalommal arról is írt, hogy megünnepelné, ha meghalna Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és hogy „a közeljövőben eljön majd az idő, amikor azok, akik Izrael mellett lobbiznak, ugyanazt a szégyent és megbánást fogják érezni, mint akik a dél-afrikai apartheidet támogatták".

Előbbi megjegyzéséért Netanjahu halálának ünneplése kapcsán később elnézést kért.

A fentiek részben Jeremy Corbyn pártelnöksége során történtek, akit 2019-ben az amerikai Simon Wiesenthal Intézet a legantiszemitább embernek választott feketelistáján

Összesen 181 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hát a Népszava már csak ilyen. Ha az állam nem pénzelné, már rég becsődölt volna, akkora egy hazug bolsi szemétlerakat az egész. Egyébként pont olyan szutyok, mint minden más, amit Németh Péter csinál (Hírklikk). Baloldali ürülékmédia.

A baj az, hogy a számottevő bevándorlással lassanként Nyugat hangadói lesznek.

Ha muszlim is, Orbánt is antiszemitázza, G. Sorost is dicséri, csak haladár lehet, bármit mondott is előtte zsidókrul...
Ha még Horthy Miklóst is felemlíti, akit ugye Nürnbergben..., szóval, fajsúlyos ez a sz.ka...
Miért sz.ka?
Minden nő a legmesszebbmenőkig tiszteletre méltó, faj, bőrszín, származás ecetera való tekintet nélkül, aki - nő.
Ez a sz.ka egy hazug disznó, bár lehet, megvannak a női szervei..., amiket meggyaláz.
Az meg sz.ka...

Ha jól értem számára az az antiszemita, aki az Izraelt bíráló zsidókkal áll szemben.

Én itt élek. Itt sajtó, véleményszabadság van, és nincs diktatúra.
Nem jellemző ránk magyarokra az antiszemitizmus, rasszizmus.
Persze, mint minden népnél nálunk is vannak rasszisták de ez elenyésző kisebbség.
Nem tartom rasszizmusnak azok megvetését akik megnehezítik a békés becsületes életet.
Aki rendes - lehet akármilyen bőrszíne - azt elfogadják.

Hiteltelen nő. Aki egy brit gyarmatról származik és a gyarmatosító országban politikára adja a fejét, az olyan, mint egy magyar, aki 1956 után a Szovjetunióba ment volna politizálni. Azaz elképzelhetetlen.

"Ezt viszont nem is értem; az állam pénzeli a NépszaRa újságot?"

Mielőtt reklámblokkolót telepítettem a böngészőmre, elég sokszor láttam kormányzati hirdetést a weboldalukon. Nem hiszem, hogy véletlen lehet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés