Az értelem képviselete

2021. január 28. 7:03

Horn Gábor
Népszava
Szükségszerű, hogy ne a Fidesz diktálja a tempót.

„A kampány és az előválasztás évében – és 2021 erről szól, amennyire a járvány engedi –, az ellenzéknek önállónak és a kezdeményezőkésznek kell lennie. Szükségszerű, hogy ne a Fidesz diktálja a tempót, hogy ne a kormány felháborító lózungjaira való visszacsaholásból álljon az összefogás kommunikációja, hogy ne a NER véleményvezérei mögött kullogjanak. Saját témákat kell találniuk, a megkerülhetetlen közügyekről pedig független és proaktív narratívát kialakítaniuk.

Nagyvonalúan szemet hunyunk az olyan megmosolyogtató fordulatok fölött, mint az alternatív operatív törzs. Ezek nem fontos dolgok. Különös tekintettel arra, hogy most már megfelelő irányú kezdeményezésekről is hallani. Hiller István elmondta, hogy miként fogja az új kormány restaurálni a Színművészeti függetlenségét, szenátusának jogköreit, hallgatóinak kreditjeit. Ez tehát a helyes út, jól esett hallani, hogy véleménye egybevág a korábban általam is elmondottakkal, de ami ennél sokkal fontosabb, reményeim szerint találkozik az SZFE-s polgárok – diákok, tanárok – törekvéseivel.

Egyszerű a képlet: az ország nem csak a kampány időtartamára fontos az ellenzéknek. Azonban ezt nem elég hinni, így is kell csinálni. Azaz az előző választási időszakok helyett most valóban az országgal, a magyar néppel kapcsolatos tervekről kell beszélni. Már most tényleges segítséget lehet nyújtani bizonyos ügyekben, más, kiterjedt hatalmat igénylő problémákat pedig reményteljes konkrétumokkal, világos, hiteles és kivitelezhető tervekkel kell orvosolni. Az ellenzéki politikusoknak a vezetői képességeiket kell demonstrálni, és nem limitált lehetőségeikről panaszkodni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 85 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"most valóban az országgal, a magyar néppel kapcsolatos tervekről kell beszélni"

Nagyon kiváncsiak vagyunk arra, hogy mi a tervetek a magyar néppel
kapcsolatban. Azt már tudjuk, hogy a párt fontosabb, mint az ország, de
mi van még ezenkívül?

Lejárt szavatosságú figura. Volt három ciklusuk, az Antall kormány alattit is be lehetne számítani, akkor 16 év. Romlás, pusztulás, felszámolás, minden vonalon.

Ma Magyarországon olyan építkezés zajlik, ami a kiegyezés utánival összemérhető. Egyszerűbb lenne NEM folyamatos ellenszélben.

Ez a jelenlegi ellenzék: ellenszél. Amit a járvány ügyben művelnek az kifejezetten aljas, nem leplezetten reménykednek, h. a védekezés NEM lesz sikeres. Ezzel együtt maga az O1G és a "stílus" normális ember számára CSAK taszító lehet. Valami nagy baj van az alapfokú oktatással ha ez a nyelvhasználat teret tud foglalni. Jelzem, h. a szó jelentése, közhasználata valaha ismeretlen, elképzelhetetlen volt széles társadalmi rétegek számára.

Horn, te inkább elemezzed az SZDSZ elnökválasztási csalásban betöltött aktív szerepedet, s azután elemezheted a "naiv" alternatív Operatív Törzs eszmét, s az ellenzékiek panaszkodó nyávogásait. Továbbá, Márki-Zay Fideszt koppintó elképzelését. De kreatív-önálló gondolatokat ne várj tőlük, mert az nincs. Maximum álmodozás lesz a győzelemről, meddő fogadkozásoknak álcázva.

Már nem:-)
Amióta Gerő András is vitába szállt vele, nem nagyon látni:-))))

Jajjjjj, inkább ne. Merüljön a feledés homályába.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés