Vadítsuk vissza magunkat a természethez!

2021. január 28.

Csender Levente

Megpróbálom életemben először értékelni a múlt évet, megtervezni az ideit, de mire a naptárra nézek, már szinte vége is van a januárnak. Elengedem. Nem tervezek, úgyis átírja a pandémia. Jöjjön, aminek jönnie kell! Kiviszem a kutyát sétálni, az a biztos. Amikor elhagyom a Duna–Ipoly Nemzeti Park táblát, belépek a szentélybe, a természet templomába, elönt a gyógyító nyugalom, nézem az ágak közt átszűrődő napfényt, és hagyom, hogy a lelkem megteljen fénnyel. Ez nem a fő csapás, ez egy erdészeti út. Tiszta, járatlan. Az erdészeti úton nemcsak az erdőt fedezem fel, hanem azt a lényt magamban, aki naponta vágyik a természetközeli életre. Megállok, csak úgy hallgatom a csendet, nézem az alvó csemetéket, a hó alatt is zöldellő mohát, a téli fák ezerféle törzsét, amelyikben megláthatom az arcom.

Merjünk nekivágni! Fedezzük fel a lakóhelyünket, ha már így alakult a világ. A tizenkét éves fiam nemrégiben felfedezett a közelben egy barlangot. Egyébként őt volt mindig a legnehezebb bevinni az erdőbe, de most mindenkit elvisz a barlangjához, és bárkinek örömmel megmutatja. Természetesen magáról nevezte el Beni-barlangnak. Lehetne ez akár a pilisi barlangok éve is. A közelben van a Mackó-barlang, a Papp Ferenc-barlang, Pomázon az Amazonok barlangja, és még sorolhatnám hosszan a pilisi barlangokat.

A napokban meglátogatott a koreai fordítóm a két kislányával, Üncsével és Mincsével. A lányok nem nagyon lelkesedtek az erdei sétáért, különösen a tíz év körüli Mincsének volt kényelmetlen a cipője, és nézett vissza a város felé, de aztán amikor bement a barlangba, nem akart kijönni, amikor kijött, vissza akart menni, és ujjongva kiabálta az anyukájának, hogy jöjjenek még. A gyerekek lelkesedése könnyen átragad a felnőttekre is. Amikor a sajátjaim nem bírtak magukkal lefekvéskor, kitaláltam, hogy menjünk éjszakai túrázni. Nagy meglepetésemre lelkesen öltözködni kezdtek. Feltettük a fejlámpákat, és mentünk a barlanghoz sötétben. Visszafelé lekapcsoltuk a lámpákat, néztük a csillagokat, hallgattuk a baglyokat, és arról beszélgettünk, hogy lehetett-e ott Ősbuda vára. Egy óra alatt kipirult arccal alváskészek lettek.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés