Levelet kaptam a Koronavírus Tájékoztató Központtól

2021. január 25. 14:38

Szerető Szabolcs
Magyar Hang
A levéllel nem az a baj, hogy propagandacélokat szolgálna, hanem az, hogy tanácstalanságot tükröz.

„Miután a magyar lakosság azon kisebbségéhez tartozom, amelyik a kormányzat által létrehozott honlapon regisztrálva jelezte érdeklődését a koronavírus elleni vakcina iránt, levelet kaptam az úgynevezett Koronavírus Tájékoztató Központtól.  

– A kormány úgy döntött, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzésen kívül más (orosz és kínai) vakcinák vásárlásáról is tárgyal. Ennek az az oka, hogy a Brüsszel által megrendelt oltóanyagok az eddigi tapasztalatok alapján jóval lassabban érkeznek a szükségesnél. (…) A magyar gyógyszerészeti hatóság eközben két újabb vakcinára (az oxfordi AstraZeneca, valamint az orosz Szputnyik oltóanyagra) adott engedélyt – így a szöveg, amely ezúttal nem harsányan, csupán finoman, már-már visszafogottan simul bele a fideszes narratívába. Megtudtam még, hogy csak biztonságos és hatékony vakcinával oltanak. Arról viszont, hogy legalább hozzávetőlegesen mikor számíthatok az oltásra, egyáltalán: mi a menetrend, az eljárás, semmit nem tudhattam meg a tájékoztató központ tájékoztató leveléből. A végén az információra éhes polgár megnyugtatásaként közlik, hogy az oltással kapcsolatos további fejleményekről értesíteni fognak.

Bár a vakcinának nincs politikai hovatartozása, csak hatásossága (hatástalansága) vagy megbízhatósága (kockázata), nálunk majd talán úgy lehet a legpontosabban felmérni a pártok várható eredményét a jövő évi választáson, hogy hányan kértek a nyugati, hányan a keleti (orosz vagy kínai) oltóanyagokból. Amit jelenleg biztosan tudunk: december 26. óta zajlik az oltás, a rendelkezésre álló kevés vakcina sem fogy túl gyorsan, az uniós szállítmányok akadoznak, az orosz és az oxfordi vakcinát itthon rohamtempóban engedélyezték, miközben a vírus brit mutánsa világszerte a járvány újbóli erősödésével fenyeget, a lezárást pedig egyre türelmetlenebbül viselik az érintett és jórészt magukra hagyott ágazatok.

Az ominózus levéllel nem az a baj, hogy propagandacélokat szolgálna, hanem az, hogy tanácstalanságot tükröz. De mi ebben a helyzetben a felelős magatartás? Erre nézve van javaslata a tájékoztató központnak: Vigyázzunk egymásra!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 75 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miután az EU-s vakcina nem jön,az orosz/kínai/angol meg további engedélyezés alatt áll, egyelőre mi a f...t kellene mondani? Örülj, hogy tájékoztatnak a fejleményekről,még ha ezekről egyéb forrásból már hallottál is.

Ezeket a Szerető-féle árulókat jobban rühellem, mint a Tóta W.-féle eleve megátalkodottakat.

Érdekes, hogy a nagymamám is kapott ilyen levelet, nem is egyet és örült neki. Semmiféle tanácstalanságot nem tükröz az információ, hanem pontos tájékoztatást nyújt.
Ha szövegelés helyett bemásoltad volna azt a levelet, amit te kaptál, és még gondolom sok ezren, akkor összehasonlíthatnánk és jól beégnél, te kis hitvány áruló.
Nemrég olvastam egy 2004-es cikkedet, akkor még Gyurcsány ellenes voltál.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés