Jelentős a szakértői hálózatok hatalma

Az Európai körkép című kötet (társszerkesztői Trócsányi László és Lovászy László) több száz oldalon keresztül mutatja be, hogy nemzetközi és civil szervezetek, intézmények milyen állításokat fogalmaznak meg a jelentéseikben uniós országokról. Milyen céllal készítették el a kézikönyvet?

A kötetben az Európai Unió összesen huszonhat országa elé tartottunk tükröt. Az olvasóknak szerettünk volna országismeretet adni és bemutatni, hogy mit lehet tudni egy-egy tagállam geopolitikai helyzetéről, nemzetpolitikai identitásáról, illetve államberendezkedéséről. Gyakorlatilag egy csokorba gyűjtöttük, hogy a nemzetközi és civil szervezetek, intézmények milyen állításokat fogalmaztak meg uniós országokkal kapcsolatban, ezáltal azt is szemléltettük, hogy ma hányféle szakértői hálózat, úgynevezett monitoringrendszer működik. Hangsúlyozni szeretném, hogy harminc-negyven évvel ezelőtt még nem ismert jelenségről beszélünk. Ma az Egyesült Államok külügyminisztériuma, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, az Európa Tanács emberi jogi biztosa és az Európai Bizottság is készít éves jelentéseket. Ezenkívül pedig civil szervezetek egész arzenálja használja eszközként a monitoringot. Független-e az igazságszolgáltatás az adott országban? Felveszi-e a harcot az antiszemitizmussal szemben? Hogy áll a korrupció elleni küzdelemben? Ez csak pár, általuk vizsgált terület. Összességében tehát hiánypótló és hasznos kézikönyvet készítettünk, amely nem akar mást mutatni, mint amit a szakértők ezekről az országokról mondanak. Érdemes ugyanakkor arra a kérdésre is keresni a választ, hogy miért készül manapság egyre több országjelentés. Egyáltalán kik azok a szakértők, akik minősítik az államokat? Látni kell, hogy a szakértői hatalom szerepe nem lebecsülendő, ugyanis véleményükkel egy adott ország politikai és pénzügyi mozgásterét, nemzetközi kapcsolatait is befolyásolni tudják.

Mikorra nyúlik vissza a szakértői hálózatok kialakulása? Mikor vált jellemzővé, hogy akár politikusok, politikai célokat szolgáló szervezetek is feltűnjenek szakértői szerepben?

Tulajdonképpen 1975-ben, a helsinki záróokmány aláírásával, az enyhülési folyamat megindulásával kezdődött a folyamat. Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása ekkortól élvez kiemelt figyelmet a nemzetközi kapcsolatokban. Az 1978-ban az Egyesült Államokban megalakult Helsinki Watch kezdett el először országjelentéseket készíteni, a hetvenes évektől tehát az emberi jogok már nem mint adott állam belügye jelentek meg, hanem nemzetközi összevetésben váltak egyre hangsúlyosabbá. Jimmy Carter elnöksége alatt az Egyesült Államok kifejezetten az emberi jogi látásmód érvényesítésére törekedett a külpolitikában. A vasfüggöny mögötti országok pedig már ekkor kaptak kritikákat például a szólásszabadság tekintetében, ám mivel nem voltak szabad és demokratikus államok, a bírálatok el sem jutottak hozzájuk. A következő lépcsőt a rendszerváltozás jelentette, ekkortól indult meg az úgynevezett demokráciaépítés időszaka. Egymás után jelentkeztek a nemzetközi és társadalmi szervezetek, amelyek tanácsokkal és ajánlásokkal látják el az országokat. A kétezres években az Amnesty International már a saját országjelentés-programját is elindította. Ez a folyamat vezetett odáig, hogy ma erős szakértői hálózatokról beszélhetünk, amelyek jelentéseire még a bírói fórumok is hivatkoznak. Véleményem szerint alapvető fontosságú kérdések, hogy kiből is lesz a szakértő, illetve hogy mi a monitoringtevékenység tárgya. Az adott személy független vagy ideológiailag befolyásolt? Tagadhatatlan, hogy nagy számban vannak olyan esetek, amikor politikai tartalmat kap a szakértői jelentés, a kilencvenes évektől kezdve egyre markánsabb az ideológiai befolyásoltság. A nem kormányzati szervek (NGO-k) értékelései például nagymértékben függenek attól, hogy pontosan milyen irányultságú NGO végzi a véleményezést. Ma már tisztán látjuk azt is, hogy az emberi jogi vagy jogállamisági monitoring olyan ideológiai területeken gyakorol hatást, mint a vallásszabadság, a családi kapcsolatok terrénuma vagy a bevándorlás megítélése.

Ez Magyarország esetében is jellemző? Hazánk gyakran kap szigorú kritikát civil szervezetek és akár az uniós intézmények részéről is. Mennyire lehet valóban szakértői jellege egy Tavares- vagy Sargentini-jelentésnek?

A tisztánlátás valóban különösen fontos kellene hogy legyen a Budapest és Brüsszel között zajló politikai viták során. Az objektivitás megkérdőjeleződik, amennyiben egy politikus látja el a szakértői feladatot, ő maga válik a szakértői hatalom részévé. A jelentések révén az Európai Parlament lényegében bíróságként jár el, ugyanis dönt arról, hogy negatív értékelést fogalmaz meg egy országról. A következmények pedig nagyon súlyosak lehetnek. Az említett Sargentini-jelentés például a hetes cikkely szerinti eljárás része – utóbbi uniós tagállamokkal szembeni szankciókhoz vezethet. Pontosan erre szeretném felhívni a figyelmet: felelősséggel kell támaszkodnunk az országjelentésekre. Azt pedig senki se higgye, hogy csak Magyarországot éri kritika. Bírálat mindegyik országgal szemben megjelenik, a kötetünk erre is rávilágít.