Tehát ezek szerint eljárva ezer ember aláírt egy nyilatkozatot, amelyben vállalja, hogy 300 forintot átvállal helyettem a teljesítésből. (A nyilatkozatok nálam vannak.)
Majd száz emberként és 300 forintonként elkezdték elküldeni Hadházynak ezeket a pénzeket ötforintos címletekben. Hadházy – maga írta meg – visszaküldte a küldeményt, amit követően a többiek nem küldték el neki, azok jelenleg a képviselői irodaházban pihennek, ötforintosokban, 300 forintonként, borítékba zárva.
Még egyszer:
»Az új Ptk. teljesítésátvállalásnak nevezi azt, amikor a szerződés kötelezettje és az átvállaló megállapodnak, hogy a jogosult felé az átvállaló fog teljesíteni. Ez történhet például úgy, hogy maga az átvállaló teljesít befizetést a jogosult részére, és történhet úgy is, hogy a kötelezettnek bocsátja rendelkezésére a fizetéshez szükséges összeget.«
Nos, az átvállalók mindegyike fizetni akar, sőt, meg is próbált fizetni. Hadházy viszont ezt nem hajlandó elfogadni, inkább végrehajtóhoz fordult.