Börtön helyett ügyvédi irodákat adtunk a Bauereknek

2021. január 23. 20:28

Trombitás Kristóf
Vasárnap.hu
Senkiből nem lett balszerencsével ávós verőlegény, gyilkosok segéde. Bauer Miklós ezt a sorsot választotta saját magának.

„A Kedves Olvasó – utáljam bármennyire is ezt a kezdést, lévén, mindig úgy érzem, mintha a bennem határozottan nem élő TGM indulna neki publicisztikájának – talán megbocsátja, hogy újfent a Bauer-klánnal foglalkozom, hiszen ezt tettem már néhány nappal ezelőtt is. Akkor azt a kérdést jártam körbe, hogy ugyan miért van úgy meglepődve Bauer Tamás azon, hogy az általa szeretett baloldal szövetséget köt a Jobbikkal, és finoman utaltam rá: a vulgárszélsőségességek alaptermészetéből következik az, hogy kiegyeznek, még akkor is, ha gyűlölik egymást. Hiszen a közvetlen érdekeik ezt megkövetelik – lásd példaként a Molotov-Ribbentrop-paktumot.

Bauer akkor nem csak abbéli meggyőződését fejezte ki, hogy ő egy ilyen szövetségre bizony nem szavaz, de későbbi bejegyzéseiben azt is elmondta, hogy ennyi utálkozást talán még soha nem kapott és drága Bolgár úrnál is az értetlenkedéssel kellett szembenéznie. Így bánnak el azzal az elvtársak, aki szektásodni kezd – és ha valahol méltó helye lenne a kezeit gúnyosan széttevő emojinak, akkor az itt lenne.

Az elmúlt napokban azonban Bauer Tamás még egy lépést tett »előre«. Kiutálóin való megjátszott vagy őszinte csodálkozása inkább szórakoztató jele annak, hogy nem tud mit kezdeni azzal: volt időszak a rendszerváltoztatás után, amikor ő tényező lehetett – és hogy már régesrég nem lehet az. Ám az, amikor ávós, gonosztevő apját elkezdi mentegetni, már egy sokkal alávalóbb cselekedet. Tegnapelőtt lett volna 100 éves Bauer Miklós, és fiának pedig erre emlékezvén olyan bicskanyitogató posztot sikerült írnia közösségi oldalán, ami még tőle is szokatlan erejű.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 107 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És ehhez tegyük még hozzá, hogy az EU - a saját érdekeit követve - tevőlegesen támogatja a rendszerváltáskor átörökített, anno pártállamot fenntartó bírói kar túlélését.

Amit mindig is számonkértek másokon: nézett volna a szembe a múlttal.
Persze nyilván nála ez már az eredmény: szembenézett, és azt találta, hogy az apja ÁVH alezredesként is a rendszer áldozata volt. Furcsa világ ez, a többség bármit csinál, mindig csak bűnös, ők pedig bármit csinálnak, mindig csak áldozatok lehetnek...

Ha a mai fiatalokat nem érdekli, saját káruk árán tanulják majd meg, hogy kellett volna.

Azzal a különbséggel, hogy a gazemberségből ki lehet tanulni a szükséges erőfeszítés árán.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés