„Nagyon olcsó húzás lenne idecitálni, hogy Tarlós István főpolgármestersége idején mennyit fejlődött Budapest, mennyi mindent építettek, újítottak fel. Nyugodtan kijelenthető, hogy 2010-től a magyar főváros világvárossá érett, és ezt nem én mondom, hanem az a rengeteg díj, amelyet a városvezetés kapott, illetve az ideérkező több millió turista is jelezte.
Karácsony Gergely pedig kirak pár táblát a belvárosban – érezhető a különbség. Amúgy a főpolgármesternek voltak még nagyon jó és hatásos ötletei, mint például a bicikliutak kialakítása. Fontos, hogy kialakítása és nem építése. Azokban az általa sokat emlegetett nyugat-európai országokban kerékpárutakat építenek, nem az autósoktól vesznek el sávokat, de Karácsony ezt természetesen nem képes értelmezni. Szóval ez a sávelvétel nagyon hatásos volt például a körúton, ahol az eddigi rekordom a Petőfi hídtól a Nyugatiig 70 perc. A dugóban állás közben üdítő volt látni, hogy a 2 Celsius-fokban összesen egy bringást láttam. Erre szokták mondani, hogy megérte.