Ferenc pápa és Donald Trump volt elnök többször keveredtek nézeteltérésbe, főleg a bevándorlás és az éghajlatváltozás kapcsán.
A pápa 2016-ban Donald Trumpra utalva azt mondta, hogy „aki falat épít a migránsok távol tartására, az nem keresztény”.
Alessandro Gisotti, a L'Osservatore Romano szerkesztője azt írta, hogy Bidennek az a feladata, hogy „megpróbáljon egységet teremteni és meggyógyítani egy megosztott országot a járvány és gazdasági válság közepette. A világ színterén nagyok az elvárások a külpolitika multilateralizmushoz való visszatérítésére és az olyan nemzetközi szervezetek iránti bizalom helyreállítására, mint amilyen az ENSZ”. Gisotti szerint „Biden azon szándéka, hogy újból csatlakozzon a párizsi klímaegyezményhez, amelyet a pápa is szorgalmaz, egybevág Ferenc pápa elkötelezettségével közös otthonunk megóvása mellett”.
Biden eskütétele előtt Leo J. O'Donovan atya, a Georgetowni Egyetem emeritus elnöke imádkozott, aki a pápához hasonlóan szintén jezsuita szerzetes. Az elnök hitére utaló passzusokat is belefűzött beszédébe, így idézett a Zsoltárok könyvéből is.
Ferenc pápa, amikor Obama elnöksége alatt az Egyesült Államokban járt, találkozott Bidennel, november közepén pedig személyesen hívta fel telefonon, hogy gratuláljon választási győzelméhez.