Pintér Sándor újabban az egészségügyhöz is ért

2021. január 20. 15:27

Szél Bernadett
Facebook
A kormány titkosszolgálati módszerekkel akarja leszerelni a hálapénzt elfogadó orvosokat.

„Ez már elmebaj – röviden ez volt egy orvos ismerősöm véleménye arról, hogy a kormány titkosszolgálati módszerekkel akarja leszerelni a hálapénzt elfogadó orvosokat. A hírek szerint a belső elhárításként működő Nemzeti Védelmi Szolgálat 50 fős különítménye szállna rá márciustól az orvosokra. Nem mástól jött az ötlet, mint Pintér Sándortól, aki, mint tudjuk, újabban az egészségügyhöz is ért, épkézláb egészségügyi miniszter hiányában ugyanis a belügyminisztert bízta meg a miniszterelnök az egészségügyi rendszer átalakításával. És ahogy a felzárkóztatásra az iskolarendőrségben, a foglalkoztatásra a tömeges közmunkaprogramban, a járványra pedig a rendvédelmisekkel telepakolt Operatív Törzsben látta a megoldást, most az egészségügyben is megtalálta a jól bevált rendészeti módszert.

Persze lehetett volna például máshogy intézni az egész egészségügyi átalakítást, szakmai és társadalmi egyeztetéssel, politikai vitával, hatástanulmányok készítésével, de ezt az ún. demokratikus és jogállami módszert már hírből sem ismeri a kormány. Lett helyette teljes titokban előkészített, senkivel sem egyeztetett és a parlamenten egy nap alatt keresztülnyomott törvény, ráadásul a járvány kellős közepén, amikor az egész orvostársadalom az életmentéssel volt elfoglalva. Volt 10 évük rá, de nekik egy világjárvány közepén kellett alapjaiban felforgatni az egészségügyet és kész helyzet elé állítani az orvosokat. És most azt gondolják, majd a titkosszolgálatok elvégzik a piszkos munkát. Hát nem, nem így kell ezt csinálni, nagyon nem. Ez azon túl, hogy a szolgálatokkal való visszaélés, az egészségügyi dolgozók mélységes megvetése.

A hálapénz rendszere bőven megérett a pusztulásra, mert egy erkölcstelen, orvost és beteget is egyaránt megalázó és kiszolgáltatottá tevő rendszer volt, de szabálykövetést nem titkosszolgálati módszerekkel kell elérni, hanem a társadalommal való valódi párbeszéddel, és az érintettekkel való bizalmon alapuló együttműködéssel. Szégyelljék magukat, egytől egyig!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés