Így utazott haza, Oroszországba Navalnij

2021. január 18. 13:08
Az Euronews elkísérte a repülőútján a hősként hazatérő politikust.

Alekszej Navalnij és felesége, Julija szállt fel utolsónak a Berlinből Moszkvába induló gépre, amely tele volt újságírókkal és megilletődött magánemberekkel, számol be az Euronews. Az úton interjút nem adott, azt kérte, hagyják őt békén erre a rövid időre. Meg akarta élni a hazatérés minden pillanatát. Az Euronews tudósítója, Galina Polonszkaja, aki szintén ott volt a gépen, azt mesélte, hogy rajongói közös szelfiket kértek, és ezt Navalnij nem utasította vissza. Egyébként karikatúrákat nézegetett útközben, és elég nyugodtak tűnt.A repülőgép végül nem Vnukovón, hanem Seremetyjevón szállt le feltehetően azért, mert Vnukovón nagyon sok ellenzéki és újságíró gyűlt össze Navalnij fogadására.

Az Euronews tudósítója ekkor úgy érzékelte, hogy Navalnij és kísérői is feszültebbek lettek, és az orosz politikus a felesége kezét fogva szállt le a repülőről, aki végig mellette volt a lábadozása alatt. Seremetyjevón is várták ellenzékiek is, a politikus itt néhány szót nyilatkozott. Azt mondta, nem fél. Egy perc sem telt el, és le volt tartóztatva. Az útlevélvizsgálat után azonnal és indoklás nélkül elvitték. Az ügyvédje sem mehetett vele.

(Euronews)

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

mikozben itt ugye lattuk hogy fel percbe se telik megoldani hogy egy gep ne ott ill ne ugy szalljon le...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés