„A legkülönbözőbb képtelen ötleteket halljuk arról, hogy az elnök katonai puccsot, mi több, »atomcsapást« tervez, mert nem képes elfogadni a választási vereséget. Hogy kit csapna meg atommal, az rejtély. Ezért aztán impeachment-eljárást terveznek ellene, hogy örökre eltiltsák a közügyektől. Ez mondjuk nem túl komoly gondolat: tekintve Trump korát, nem nagyon valószínű, hogy 2024-ben még megkísérelné az elnöki indulást. Esetleg Melania. Ő fiatalabb és jobban is néz ki. Valamivel nagyon belelépett a demokrata elit lelkivilágába, hogy ennyire kitartóan utálják.
Amit tesznek, az egyébként politikailag teljesen indokolatlan. Itt van mindjárt január 20-a, Trump összecsomagol és elmegy, minden bizonnyal örökre, legfeljebb megírja az emlékiratait és könyvtárat alapít, ahogyan a volt elnökök szokták. A győzteseknek is jobb lenne ezt csendben megvárni, hogy aztán arra vezessék a tántorgó világbirodalmat, amerre akarják, elvégre övék a hatalom, a dicsőség és az ország. Őket támogatják a technológia istenei, a tudatipar nagyjai, őket támogatja az egyetemeken felületesen képzett állami bürokraták, és őket támogatja a legnagyobb úr, a divat is. Kedvükre indíthatnak háborúkat majd szerte a világban, exportálva a demokráciát és a fegyvereket; hatalmuk úgyszólván korlátlan lesz. Egyetlen kínzó kérdés marad csak: akkor mégis miért csinálják? Nos, azt hiszem, hogy a dolog mélyén, az emberi lélek legalapvetőbb ösztöneinek egyike, a bosszúvágy lappang. (...)