Vagyunk, akik figyelünk, nagyon is

2021. január 13. 11:01

Szél Bernadett
Facebook
2020-ban 65 százalékkal több kapcsolati erőszak bűncselekményt regisztráltak Magyarországon, mint 2019-ben.

„Beszélnünk kell a családon belüli/ kapcsolati erőszakról. A rendőrség nem igazán akar válaszolni a kérdéseimre, húzza az időt, de közben kerestem, találtam és elemeztem számokat és elég riasztó, amit találtam. 2020-ban 65 százalékkal, azaz közel kétharmadnyival több kapcsolati erőszak bűncselekményt regisztráltak Magyarországon, mint 2019-ben. Tavaly 650 ilyen bűncselekményt vett nyilvántartásba a rendőrség, míg egy évvel korábban 392-t. 36 százalékkal nőtt a szexuális erőszak regisztrált eseteinek a száma is: 2019-ben 240, 2020-ban 327 ilyen esetet jelentettek. A szexuális kényszerítés adatai szerint 2019-ben 56, 2020-ban 95 ilyen eset történt, ami 70 százalékpontos növekedést jelent. 44 százalékkal nőtt az emberölések száma is: míg 2019-ben 141 gyilkosság történt, 2020-ban 203, azt viszont már nem látni az adatokból, hogy ebből hányat követettek el hozzátartozó, volt vagy jelenlegi partner sérelmére.

Ezeket az adatokat a Belügyminisztérium honlapjáról böngésztem ki, mert az Országos Rendőr-főkapitányság mindezidáig nem volt hajlandó kiadni a kifejezetten a járvány idején regisztrált, családon vagy párkapcsolaton belüli erőszakos esetek számát. November 27-i adatkérésem megválaszolására konkrétan 2x45 napot kért az ORFK: vagyis szerintük a válaszadás akadályozná a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladataik ellátását. Arra mondjuk volt idejük, hogy készítsenek egy bűnügyi térképet, amin a novemberi korlátozások bűnözésre gyakorolt hatása látható. A megadott bűnözési kategóriákban visszaesést láthatunk: csökkent a garázdaságok, rendbontások, gépkocsi lopások, rablások, közterületen elkövetett bűncselekmények száma — azt viszont már nem tartotta fontosnak megmutatni a rendőrség, hogy mi a helyzet a korlátozások falakon belüli hatásával: a családon belüli erőszakos esetek és emberölések számát ugyanis nem mutatja a térképük.

A rendőrség tehát csak a csökkenést mutató adatokat akarta kitenni az ablakba, azt már elhallgatta, hogy milyen drasztikus mértékben nőtt a családon belüli erőszakos esetek száma. Pedig az utcai bűnözés visszaszorulásának másik oldala az otthon történt bűnesetek számának növekedése. Egy sor kérdésemre továbbra is kitartóan várom a választ a rendőrségtől, és azt ajánlom, ne csak a pozitív adatokat reklámozzák, de mutassák meg azokat a számokat is, amiknek a létezéséről mintha tudomást sem akarnának venni. Mert vagyunk, akik figyelünk. Nagyon is.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sejthető volt, hogy a házas azt jelenti: a férfi legyen házon kívül. A női konspiráció újabb bizonyítéka.

Ki a te csodálód??
A magyar bizony sokaknak nehéz nyelv...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés