Egy elhunyt rokonait sározza az alufóliás gyurcsányista

2021. január 13. 12:33

Káplár András
Drót.info
A DK-s politikus története ráadásul elég zavaros.

„A koronavírus-koalíció azonban nem lenne az igazi, ha éppen Gyurcsányék maradnának ki belőle. Érezhette ezt a DK országgyűlési képviselője, Varga Zoltán is, aki olyan mesét húzott elő az alufóliasisakja alól, hogy meg nem erősített források szerint Vadai Ágnes már csak az új Andersenként emlegeti párton belül. Mutatnánk is a kedvenc részünket, amihez képest a Micimackó legújabb kalandjai is komolykodó dokumentumfilmnek hat:

»Ezt szintén egy körzeti orvos barátom mesélte el. Ott tartunk, hogy betegek nem mennek el orvoshoz (…), és ő veszített már el emiatt beteget például az elmúlt hónapokban. Mert otthon halt meg a saját betege, mert azt mondták a rokonok, hogy egyszerűen nincs miért felhívja az orvosokat, mert úgysem fogadnak senkit.«

Kezdjük azzal, hogy Varga, a nagy mesemondó az elhunyt családját teszi felelőssé, mivel állítólag lebeszélték arról, hogy orvoshoz forduljon. Mire vágyhatnak jobban a gyászoló rokonok, mint hogy egy Gyurcsány-párti politikus azzal vádolja őket: közvetett (vagy közvetlen?) módon felelősök szerettük haláláért? Esetleg Hadházy kiszivárogtathatná még egy videót a halottasházról, de ezt most hagyjuk is. És térjünk vissza oda, hogy a DK-s Varga mesebirodalmában egy magyar család annyira gonosz, hogy egyik tagját lebeszéli az orvoshoz fordulásról, és ezzel a gyógyulás reményéről. Ez tényleg az a horrorsztori, ami többet elárul az elbeszélő torz lelkületéről, mint a cselekmény szereplőiről.

Másodszor pedig a történet forrása is teljesen zavaros. Varga ugyanis azt állítja, hogy a beteg azért halt meg, mert nem kereste fel orvosát. És kitől tudja mindezt? Hát attól a kezelőorvostól, akihez nem fordult a későbbi elhunyt. Na, de ha nem hívta a beteg, nem konzultáltak egymással, akkor mégis honnan értesült minderről? A síron túli üzenetet inkább hagyjuk meg a hanyatló Nyugat zsékategóriás horrorjainak, ha lehet.

Azt persze nem állítjuk, hogy a DK Andersenje, Varga kamuzik. Az őszödi beszéd óta ugyanis egy ország tudhatja a leckét, hogy Gyurcsányéktól olyan távol áll a hazugság, mint Vargától a logikus cselekményvezetés. Ámde azt igenis kérnénk, és nyomatékosan, hogy ha Varga horrosztoriját Korózs megfilmesíti, azt csak egymás között terjesszék majd az elvtársak. Minket pedig kíméljenek meg az alkotástól. Előre is köszönjük!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés