Öt nap múlva választ elnököt a CDU

2021. január 11. 18:00
Friedrich Merz: a Fidesz maradjon az EPP tagja, de „ezt az utat Orbánnak kell végigjárnia”

A Bild.de-n interjú jelent meg Friedrich Merz (CDU) német kereszténydemokrata politikussal annak kapcsán, hogy pár nap múlva a párt új vezetőt választ. A német politikus, aki 2018-ban alulmaradt a CDU pártelnök-választásán, 2020-ban ismét ringbe száll a posztért, miután Annegret Kramp-Karrenbauer 2020. februárjában bejelentette visszavonulását. Ez a német politika ismerői számára azt is jelenti, hogy Friedrich Merz Angela Merkel kancellár 2021-ben megüresedő helyére is aspirál. 

A riporter szerint az új pártvezető egyik első döntése lehet Orbán Viktor pártjának maradása vagy kizárása az Európai Néppártból. Merz erre válaszul elmondta: „helyesnek tartja a felfüggesztést, azonban ha nem változik valami alapjaiban és a Fidesz nem mutatja egyértelmű jelét egy közeledésnek a többi konzervatív párt irányába, akkor a párt nem tud visszatérni egy normális tagsághoz”.

Merz azt szeretné, hogy a Fidesz maradjon az EPP tagja, de „ezt az utat Orbánnak kell végigjárnia" szerinte. Szombaton 1001 küldött szavaz a CDU következő pártvezetőjéről digitális pártkonferencián. Armin Laschet észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke mellett Norbert Röttgen valamint Friedrich Merz (65) volt uniós parlamenti frakcióvezető számítanak a legfőbb esélyesnek a megmérettetésben. 

Friedrich Merz alapvetően centrista álláspontot képvisel ebben a megmérettetésben. „Természetesen a választásokat középen nyerik. Pontosan ezért kell a vitákat középen folytatni. Egyébként a CDU mellett a politikai központba sorolom az SPD-t az FDP -t és a Zöldeket is. Beszélgetéseket kell folytatnunk és el kell viselnünk velük a vitát. Ez nem polarizáló, hanem a politikai normalitás egy demokráciában. A különbségeknek a középen álló pártok között is láthatónak kell maradniuk. Mindig tisztelettel és tisztességes módon járva el az egyes ügyekben”– fejtette ki az interjúban.

Összesen 49 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Valami történik, legkésőbb a választás előtt 1-2 nappal.
Merz-nek, vagy közeli szövetségesének valamiféle kapcsolata a "fasiszta" AfD-vel, esetleg rasszizmussal, vagy szerelmi kihágással...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés