Angela Merkel újévi köszöntője

2021. január 4. 7:28

Bauer Tamás
Facebook
Szembetűnő a magyar kormányzat kisszerűsége: a ragaszkodás az etnikai és vallási homogenitáshoz.

„Időnként még idézni szoktuk István király intelmét arról, hogy érdemes befogadni az idegeneket, mert a sok kultúrájú ország az erősebb. A világ innovációs folyamatinak központja ma is Észak-Amerika és Nyugat-Európa, s ezek a régiók a kapitalista gazdasági forma mellett valóban a sokféle kultúra találkozásának, a multikulturalizmusnak köszönhetik erejüket. Kiváltképp szembetűnő e tekintetben a magyar kormányzati politika kisszerűsége: a ragaszkodás a társadalom etnikai és vallási homogenitásához, a bevándorlás harsány elutasítása, amit identitásának legfontosabb elemeként hirdet itthon és nemzetközi kapcsolataiban. Pedig az első Orbán-kormány idején Orbán és Kövér még tisztában volt azzal, hogy a fogyatkozó népességű ország nem nélkülözheti a bevándorlást, és ennek tudatában készíttettek hozzáértő szakemberekkel demográfiai koncepciót.

De azután jött a Charlie-Hebdo merénylet, és Orbán a maga vitathatatlan politikai ösztönével felismerte, hogy az idegenellenességre hatalompolitikát építhet, s mindent ennek a szempontnak rendelt s rendel mindmáig alá. Ellenzéke pedig azzal keres ellenszert erre, hogy maga is esküdözik: nem akar bevándorlókat, kormányra jutása esetén sem nyúlna a Kerítéshez. Akiknek ezzel üzen – a választási sikerhez megnyerni kívánt választóknak –, azok persze nem hiszik el neki.

Miért ez jut eszembe a most zárult évről? Csak azért, mert ahogy Merkel kancellár pályafutásában összetartozik 2015, a szír menekültek bebocsátásának éve és 2020, a koronavírus-járvány éve, amikor a migrációs hátterű tudós-üzletemberek cége nyújtja Európának és a világnak az első alkalmazható vakcinát a járvány leküzdésére, a magyar politikában is összetartozik 2015, Orbán gonosz döntésével és 2020 a katasztrofális járványpolitikával és az ellenzék immár közmondásos gyávaságával.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mi nem akarunk olyan erőt, mint ami az usa-ban és nyeu-ban van.
Egyébként nem vagyunk idegen ellenesek, ennek bizonyítására sok példa van. Viszont nem akarunk papírok nélkül beözönlő ellenőrizhetetlen embertömeget.

Mi nem akarunk olyan erőt, mint ami az usa-ban és nyeu-ban van.
Egyébként nem vagyunk idegen ellenesek, ennek bizonyítására sok példa van. Viszont nem akarunk papírok nélkül beözönlő ellenőrizhetetlen embertömeget.

B+, ez hazudik. És lesz, aki hisz neki.

Szembetűnő a bolsevizmusra emlékeztető ragaszkodás az egyetlen, nemzetközileg is kizárólagosságot követelő, agresszíven terjesztett eszméhez, a liberalizmus kiforgatott változatához.

Bauer kozmopolita szövege ez. Az egészséges beállítottság a nemzeti identitás alapján való nyitott kapcsolateremtés, nem a nemzeti feloldódás.

István király nem a besenyők befogadását szorgalmazta.

Én jóra értékelem Bauer megszólalását. Több ilyen kéne. Folyamatosan azt várom, hogy az ellenzék valljon színt a migráció kérdésében. Bauer ezt most megtette, gondolom a dk nevében is.
Ha a dk migráció párti, a többi ellenzéki pártnak kutya kötelessége annak lennie.
Az ellentékről azt eddig is tudtuk, hogy imádják a gendert és a szivárványt. Most kimondták, hogy a migrációt is. Jó lesz ez majd nekünk a kampányban.

Niggerek seggnyalója.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés