A Kormány a járvány kitörése óta azon dolgozik, hogy az emberek életét és egészségét megóvja, a családok anyagi biztonságát megőrizze és a munkahelyeket megvédje. Ennek érdekében 2020-ban a járvány elleni egészségügyi védekezésre több mint 1000 milliárd forintot, a gazdaság újraindítására 3700 milliárd forintot, a családok, a munkavállalók és vállalkozások támogatására pedig közel 3000 milliárd forintot fordítottunk. A hitelmoratórium révén további 2000 milliárd forint maradt a családoknál és a vállalkozásoknál, miközben a Kormány 2021-ben elkezdte a 13. havi nyugdíj visszaépítését, és csak ebben az évben több mint 197 milliárd forintot fordít majd az egészségügyi dolgozók bérfejlesztésére. Kár, hogy Polgármester úr levelében erről nem tesz említést!
Engedje meg, hogy további tényeket is a figyelmébe ajánljak! A rendszerváltoztatás óta nem tapasztalt nehézségeket hozó 2020-as évben a Modern Városok Program keretében több mint 345 milliárd forintnyi, a Magyar Falu Program keretében pedig több mint 210 milliárd forintnyi fejlesztést valósítottunk meg a városainkban és falvainkban, miközben a két program többéves összköltségvetése több mint 4500 milliárd forint. Mindezeken felül csak Budapesten 4000 milliárd forintnyi fejlesztés van előkészítés vagy megvalósítás alatt, a tavalyi évben pedig további 60 milliárd forintnyi fővárosi fejlesztés önkormányzattól való átvállalására tettünk javaslatot.
Felhívom a figyelmét arra is, hogy a 2021. évi központi költségvetésben 865 milliárd forint szerepel az önkormányzati támogatásokra vonatkozó soron, ami 17 százalékkal, azaz 126 milliárd forinttal több, mint a tavalyi évi 739 milliárdos keret. Továbbá, az év végén több mint 30 milliárd forint értékű támogatást biztosítottunk több tucat város számára, közte ellenzéki vezetésű önkormányzatoknak is, mint például Miskolc, Eger, Érd vagy Salgótarján vagy éppen a tatabányai kórház felújítására. Kár, hogy Polgármester úr levelében éppen az ellenkezőjét állítja!
Kérem Elnök urat, úgy is mint az egyik önkormányzati érdekképviselet vezetőjét, hogy szíveskedjen tájékoztatni a szövetség által képviselt települések vezetőit arról, hogy a 25 ezres lélekszám alatti települések esetében a Kormány automatikusan visszapótolja az önkormányzatok kieső bevételeit. Az ennél nagyobb önkormányzatoknál is nyitottak vagyunk a tárgyalásokra, hiszen közös érdekünk az, hogy az önkormányzatok működőképessége biztosított legyen. Emellett Magyarország brüsszeli állandó képviselete készséggel áll a Brüsszeltől pénzügyi támogatást igénylő városvezetők rendelkezésére, elősegítve ezzel a lehető legeredményesebb érdekérvényesítést.
Tudjuk, hogy a politikai viták hazánkban rendkívül eldurvultak. A tények tisztelete már nem erény. Mégis, Elnök úr mint rendszerváltó demokrata és mint regnáló polgármester – a nemzeti kormánnyal szemben érzett ellenszenvétől függetlenül – lehetett volna üdítő kivétel. Kár, hogy nem így történt!