Elhunyt Frankó Endre

2020. december 30. 18:38
A II.Világháború legendás Puma századának utolsó tagja 97 éves volt.

Frankó Endre 1923. szeptember 3-án született Egerben. Öten voltak testvérek, hárman fiúk. Mindhárman repülők lettek. 1939-ben kezdte a repülést Zöglinggel. 1942-ben érettségizett Egerben. Jelentkezett a Repülő Akadémiára, ahová még ebben az évben bevonult. 1944. augusztus 20-án avatták hadnaggyá. Szeptember 15-én csatarepülő tanfolyamra küldték Debrecenbe. A front közeledte miatt áttelepültek Pápára. Kiképzést és gépet itt sem kapott. A kelleténél többet panaszkodott és ezért néhány társával egyetemben áthelyezték a Szent László hadosztályhoz. Várpalotán kapott gyalogos kiképzést, majd az első bevetés előtt nem sokkal, november 30-án végül áthelyezték a Pumákhoz. 

A háború után többféle szakmában is kipróbálta magát. Volt motoros repülő-oktató és műszaki rajzoló is. Később felvették a Műszaki Egyetem gépészmérnöki karának levelező tagozatára, ahol 1962-ben dipolmázott. Az UVATERV-nél helyezkedett el, ahol ipari kötélpályákat tervezett. A többi között ő tervezte a jánoshegyi Libegő kötélpályáját is.

(pumaszallas.hu)

(Nyitókép: Facebook)

 

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A háborús bűnök mindegyikének van hasznossági magyarázata. Ezért kellett a háborúzás szabályait valamennyire rögzíteni. (Amit például a szovjetek persze alá se írtak.)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés