Négy elemi után lett zseniális magyar szobrász – Róna József emlékezete

2020. december 27. 20:07
Írta: Sal Endre
Ösztönös zseni volt, csupán négy elemit végzett és segédmunkásból lett évek alatt ünnepelt szobrász. Következzék a budai Várban pompázó Savoyai Jenő lovasszobrának alkotója, Róna József, akiről azt is tudni lehet, hogy alkotás közben Beethovent hallgatott, bort kortyolt és pipázott. Ismét egy izgalmas cikk a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldaláról!

Róna József 1861. február elsején, egy elszegényedett, sokgyermekes családban született Lovasberényben. A szülei a jobb élet reményében költöztek Pestre a gyerekekkel. A kis Józsefnek is munkába kellett állnia, a négy elemi elvégzése után kétkezi munkát vállalt. Volt, hogy asztalos inasként dolgozott, majd Józsefvárosban lett egy szobrászműhelyben segéd. Zsákokat és köveket cipelt, talicskával tolta a kőport. Senki nem gondolta ekkor, hogy néhány évtizeddel később az egyik legismertebb hazai szobrászművész lesz belőle. Pedig így történt.

Hamar kiderült, hogy Róna József ösztönös zseni. Tizennyolc évesen már ösztöndíjasként tanulhatott Bécsben, három éven át a neves német szobrász, Caspar von Zumbusch volt a mestere, majd Berlinben képezte magát. Aztán szépen lassan itthon is megismerték a nevét.

Róna József a műtermében, már idős korában. Pipával a kézben. Fotó: Arcanum/Tolnai Világlapja

 

Róna még fiatalon a fejébe vette, hogy csak azért elutazik a torinói száműzetésben élő Kossuth Lajoshoz, hogy engedélyt kérjen tőle egy szoborra. Kossuth fogadta, sőt, annyira tetszett neki a fiatal szobrász agilitása (no meg a tervek is), hogy igent mondott. A politikus halála után több csodás Kossuth-szobrot is alkotott Róna József, például Szegeden és Miskolcon is.

A szobrász imádta a monumentalitást. Öt-hat méteres szobrokban gondolkozott. 1885-ben megesett, hogy a nagyméretű szobra láttán egy óbudai szőlősgazda a művész modellje iránt érdeklődött, mondván: ekkora talpakkal jól tudná taposni a szőlőt szüret után. Róna József aztán egyre-másra kapta a felkéréseket. Így például Erzsébet királyné tragikus halála után Ferenc József osztrák császár és magyar király is felkérte, hogy készítsen szobrot a szomorú sorsú feleségéről. A gödöllői kastélyban találkoztak, Róna József pedig kétféle tervvel érkezett. Mindkettő elnyerte az uralkodó tetszését. Az elkészült szobor ma is látható Gödöllőn, az Erzsébet-parkban.

A neves szobrász alkotta meg a budai Vár híres lovasszobrát Savoyai Jenőről. Kevesen tudják, a szobor eredetileg Zentán lett volna felállítva, onnan kapott megbízást rá, ám kiderült, hogy a zentaiak a megállapodás ellenére nem tudnak fizetni, így került végül a csodás alkotás a budai Várba. A szobrász egyszerre több művön is dolgozott. Hatalmas műtermet bérelt, ahol, ha éppen ihlete volt, éjjel-nappal szobrokon dolgozott. Az ismerősei azt is tudták, hogy

alkotás közben szinte mindig ott van a szájában a pipája és az asztalon némi bor,

később pedig, idős korában Beethovent hallgatott a gramofonon.

A zene adott számára inspirációt, éppen ezért rendszeresen a pesti Operába járt. Talán az sem véletlen, hogy a felesége is egy opera-énekesnő lett, Keményffi Gizella, aki mellett élete végéig kitartott. Négy gyermekük született, elsőnek egy fiú, Tibor, majd három kislány, sorrendben Ferike, Katalin és Erzsébet. A Ferike név senkit se tévesszen meg, egy divatos női keresztnév volt a századelőn.

Róna József jó kedélyű, kedves ember volt és érző lélek. Nem véletlen, hogy amikor némileg váratlanul egy vidéki szobor pályázatán nem őt hozták ki elsőnek, aznap este a pesti Fészekben (a kedvenc helyeinek egyike volt) négyszáz művész jött össze, így tüntettek a döntés ellen. Szociálisan is érzékeny volt. Az I. világháború alatt, amikor a művészek szinte az összes megrendelésüket elvesztették, sokan pedig a fronton teljesítettek szolgálatot, Róna segélyalapot hívott életre. Nem meglepő az sem, hogy őt választották meg a Magyar Képzőművészek Egyesületének elnökévé, ezt a tisztséget pedig hosszú ideig betöltötte.

Erzsébet királyné szobra ma is látható Gödöllőn. Fotó: Wikipedia

 

Trianon után fájdalmasan nyilatkozott az amúgy keveset politizáló szobrász:

„Nekem, mint minden más magyar szobrásznak, be kellett látnom, hogy e megnyomorított országban a közeljövőben monumentális kultúrának nincsenek lehetőségei”.

Éppen ezért az elmaradó megrendelések miatt visszatért egy időre a kisplasztikákhoz. Amikor 70 éves lett, akkor is a Fészekben jött össze a művésztársadalom, a meglepetés pedig az volt, hogy két színész Savoyai Jenő lovasszobrának „öltözött”, az egyikük volt a híres hadvezér, a másiknak pedig a ló szerepe jutott.

Róna József élete végéig alkotott. A műterméből messzire hallatszott Beethoven muzsikája, amikor pedig hazafelé tartott, a lakása környékén élő kisgyerekekhez mindig volt egy jó szava, a hosszú szakálla miatt csak Mikulás bácsinak hívták a kicsik. Idős korában az ars poeticáját is megfogalmazta, ezt is rá jellemző könnyed stílusban:

„Azt hiszem, hogy nekünk, művészeknek a művészetet nem magyarázni, hanem – mint a csókot – gyakorolni kell, mégpedig szeretettel. A magyarázást vagy félremagyarázást, azt hiszem, legjobb a hírlapírókra bízni.”

Aztán 1939. december 31-én, az év utolsó napján (más adatok szerint már az új év hajnalán) elvitte a szíve a 78 éves szobrászművészt. A temetése után nem sokkal jött a hír, hogy az utolsó időkben már nem volt pénze arra, hogy fizesse a műterme bérleti díját, így az épület tulajdonosa önkényesen lefoglalta az ott található alkotásokat. A kortársai nem tudták, hogy anyagi gondjai vannak. Mert ilyen volt. Ha másnak kellett, segített, de magának nem kért.

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Giotto állítólag az állatokat őrizve egy lapos köre közben rajzolta is őket. Arra járt a kor egy híres festője ( talán Cimabue..) és azonnal elkérte az apjától. Ő sem tanult túl sokat, csak talán festészetet, bár igazából nem volt akkoriban kitől, aki jobb lett volna nála. Ez valószínűleg anekdota ( Vasari?), de jellemzi azt, hogy a művészeti alkotóképesség inkább adottság, mint tanulható dolog.

Giotto valószínűleg Cimabuetől tanult, de amíg mestere képein érződött a merev, bizánci stílus,addig Ő már életszerű alakokat festett. ahol megjelent a távlat ábrázolása is.

Egy művészt az utókor számára csak az alkotásai mérnek, azok pedig jók. Tőlem lehetett volna akár Zoroaszter követője is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés