Nincs bíróság, amelyik ezt ne tekintené perdöntő bizonyítéknak

2020. december 25. 15:48

Janisch Attila
Magyar Narancs
Már több bírósági határozat is az SZFE tiltakozó polgárai javára döntött.

„Már több bírósági határozat is az SZFE tiltakozó polgárai javára döntött, de ez a mostani végzés (mely halasztó hatályt rendel el az SZFE kuratóriumának a hallgatók által perbefogott rendelkezéseivel szemben) talán a legfontosabb bírósági határozat, mert a kuratórium igazán oktatásellenes szándéka az volt, hogy érvénytelenítse a Színház- és Filmművészeti Egyetem éppen folyó félévét. Arra már maguktól, pontosabban a tanárok benyújtotta bizonyítékok láttán is rájöhettek, hogy e tervüket nem tudják súlyos törvénysértés nélkül megtenni, ezért – de továbbra is kihasználva a rendkívüli állapot első napjaiban kierőszakolt kormányhatározatot, amelynek értelmében a kuratórium (mint fenntartó) kénye-kedve szerint, akár a valós teljesítéstől függetlenül is érvénytelennek nyilváníthat egy-egy szemesztert –, látszólag módosítottak az eredeti terven.

Abszurd vagy inkább cinikus, hogy ugyan elálltak az egész félévet érvénytelenítő szándéktól, de továbbra is megpróbálták kierőszakolni a lezárásra váró félév utolsó két oktatási hetének felfüggesztését, amivel előre ellehetetlenítenék a következő félévet is.

Nem sokkal a kormányhatározat megjelenését követően önkényesen – az oktatókkal nem konzultálva – átírták az oktatás eredeti rendjét, amelyet még az előző, demokratikusan megválasztott, de a minisztériumban ki nem nevezett rektor, Upor László állított össze.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 112 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Upor munkaidőben fizetésért írta meg az oktatás rendjét. Tehát az a munkáltatóé.

Ismereteid ezek szerint az érettségiig terjednek. A felsőoktatásban a tanárnak kifejezetten dolga eldönteni, mit kell tanítania és hogyan.

Hát, ha volt az előző évből tanrend, akkor ezt azért nem zárhatod ki...

Olyan biróság nincs amely azt a döntést hozná, hogy kötelező az adófizetők pénzét szinész, szinház, film szakemberek képzésére költeni.
Privatizálni kell ezt az ipart is és a PIAC majd eldönti.
Ez a megoldás!

Rendben, de tudsz arról, hogy az SzFE-n idén megkezdett tanév tananyaga ne lett volna akkreditált a MAB-nál? Meg azért arról az apróságról se feledkezz meg, hogy a MAB dolga az utólagos jóváhagyás. Hogy mit tanítson, és hogyan, azt a főiskolai/egyetemi oktató kezdeményezi, a MAB legföljebb annyit mondhat utólag, hogy "állj, ez túl nívótlan".

A MAB ilyet mondott volna? Visszavonták az SzFE akkreditációját? Vagy az új vezetés kirúgta a régi tanárokat, merthogy túl nívótlanok?

Hát, ez szívás, de legföljebb az új félévekre vonatkozik. Azok indítását tilthatja meg. Egy megkezdett félévre nem mond olyat a MAB január 1-gyel, hogy érvénytelen.

Ha ez benne van az alaptörvényben, az nagy hiba!
Az USA- ban nincs ilyen, mégis magasabb a szinvonal.
De még úgy is lehet közfinanszírozni ha a ezek magántulajdonban vannak. Tehát privatizálni kell és a finanszírozást teljesítmény alapján kellodaítélni. Gondolom, sokan vannak a piacon sokféle irányzattal.
Tehát egy demokráciában -ha van közfinanszírozás- a többség által választott alakulat értékeit figyelembe véve gyakorolható. Tulajdonképpen ez eddig is így volt.
Egy többséget szerzett internacionalista értékeket képviselő kormány nem igazán úgy támogatott nemzeti értékű kulturát.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés