A fideszes maffia emberei ellopják a pénzeket

2020. december 3. 11:08

Demokratikus Koalíció
MTI-OS
Nagy István agrárminiszter tudott arról, hogy mit csinál a most őrizetbe vett államtitkára?

„A botránytól botrányig bukdácsoló Orbán-kormány földügyekért felelős helyettes államtitkárát korrupciós bűncselekmény gyanújával őrizetbe vették – közölte tegnap az Agrárminisztérium. A sajtóinformációk szerint bilincsben elvezetett Nagy János helyettes államtitkár tökéletes példája azoknak, akik miatt a föld ma nem azé, aki megműveli, az állami támogatás pedig nem azoké, akik megdolgoznak érte és megérdemelnék. Míg gazdák ezrei bizonytalanságban vannak, hogy mikor folyósítják számukra a pályázati forrásokat, a fideszes maffia emberei ellopják a pénzeket.

A Demokratikus Koalíció magyarázatot követel Nagy István agrárminisztertől: tudott arról, hogy mit művel a helyettes államtitkára? Ha igen, miért nem tett semmit? Ha esetleg nem tudott, akkor talán az se tűnne fel neki, ha valamelyik beosztottja ellopna egy egész megyét? A DK szerint Nagy István agrárminiszter magyarázattal tartozik az országnak és minden mezőgazdaságból élőnek. A DK szerint a mostani helyzet felveti azt a kérdést is, hogy a múltban hirtelen távozott agrár közép- és felsővezetők vajon valóban önszántukból, vagy a lebukástól való félelmükben távoztak a minisztériumból? A DK szerint ameddig az orbáni pánikkormány van hatalmon, addig minden egyes nap a fideszes korrupció fogja mérgezni a magyar agráriumot.

Benedek Szilveszter, a DK Agrárkabinet vezetője”

(MTI-OS)

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A múltban távozott közép- és felsővezetőket vajon ki nevezte ki?

"Az SZDSZ" tele van korrupciós ügyekkel!

Hahó Feri, te így lettél miniszterelnök.

Te hányat vetettél közülük őrízetbe? Vaagy otthon lóbálják a lábukat a korrupciós pénzzel?

A DK jobb ha hallgat, mert vezérüknek is van vaj a fején.

,,Jogerősen is másfél év, három évre felfüggesztett börtönt kapott Benedek Fülöp volt államtitkár, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgató-helyettese. Benedek a vád szerint egy természetvédelmi terület privatizálásában és építési telekké nyilvánításában segédkezett hivatali hatalmával visszaélve. ,,
https://index.hu/belfold/2011/..

Nem baj, majd ti csináltok azzal a gépetekkel.

Alakul a szocialista börtönválogatott

Facsemetéktől kezdve százmilliós, milliárdos tételekre is utazott a Gyurcsány-kabinet adminisztrációja.
https://magyarnemzet.hu/archiv..?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202101" target="_blank">https://magyarnemzet.hu/archiv..

Vajon mindezekről tudtak a miniszterek, Gyurcsány Ferenc kormányfő? Ha igen, miért nem tett semmit? Ha esetleg nem tudtak, akkor talán az se tűnt volna fel neki, ha valamelyik beosztottjuk ellopott egy egész megyét?
https://magyarnemzet.hu/archiv..?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202101" target="_blank">https://magyarnemzet.hu/archiv..

Természetesen ez nem mentség a mostanira, de olyanok ne kiabáljanak, akik annak idején csak a Napot nem hagyták ellopni.

Charles Fenyvesi írta a Heti Válasz 2011. április 29-I számában:

A Gyurcsány-beszéd előtt a szocialistákat kedvelték az amerikai kormánytisztviselők és politikusok, főleg azért, mert a baloldaliak inkább hallgattak rájuk. "A szocialistáknak bűntudatuk van, és gazsulálnak nekünk" - magyarázta William Odom tábornok és kémfőnök. Ő ifjúkorában katonai attaséként Bonnban szolgált, és emlékezett arra, hogy akkor a volt nácik inkább engedtek az amerikai nyomásnak, mint az antifasiszták. "Ez olyan előny, amit csak a bolond hagy kihasználatlanul. A volt magyar kommunisták úgy adják be a derekukat, mint ahogy annak idején ezt tették a szovjet gazdának. És meglepi őket, hogy velünk mégiscsak könnyebb tárgyalni."

Ez a története a társadalom meglopásának, nem más.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés