Nagy Attila Tibor szerint Orbán Viktor nyert október 23-án – Magyar Péter szimpatizánsai teljesen kikészültek

„Szégyellje magát fidesz bérenc!” – írta több kommentelő is az elemzőnek.

„Nálam kevés alkalmasabb ember létezik a Földön okosdrog-teszteléshez.”
„Az indexes időszak alatt több blogon is megjelentek írásai, többször álnéven, aminek köszönhetően több közösségben is »blogminiszter« névvel illették. Egy 2016-ban megjelent és azóta is sokszor felemlegetett cikke szerint fogyasztott már illegális, drognak minősülő anyagot cikkei írása során, azért, hogy ébren tartsa magát:
»Hivalkodás nélkül mondhatom, hogy nálam kevés alkalmasabb ember létezik a Földön okosdrog-teszteléshez. Évek óta napi 5-6 órákat alszom, amikor pedig ébren vagyok és dolgozom, sokféle, többé-kevésbé kreatív szöveget kell előállítanom, jellemzően igen rövid határidőkkel, néha egészen irreális terjedelemben. Ez az életmód magával hozta, hogy az évek során lényegében egy rakás legális, szürke és illegális módszert kipróbáltam a figyelmem ébrentartására, hogy mostanra levonjam a következtetést: a napi 8 óra alvásnál nincs jobb munkadrog, sőt az az egyetlen, ami tényleg működik.«
A cink.hu megszűnése után a 444.hu munkatársaként kezdett el dolgozni. ”
(Transzparens Újságírásért Alapítvány)