Gulyás Gergely speciális szabályokat léptetne életbe a karácsonyi időszakra

2020. december 1. 12:49
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szomorú a magyar közélet hangvételének eldurvulása miatt, de szerinte ezért nagyrészt az ellenzék, legfőképpen pedig a DK felelős.

Jó lenne a családok számára a találkozásokat minél szélesebb körben lehetővé tenni – erről beszélt a karácsony kapcsán egy kérdésre válaszolva Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott meghallgatásán kedden. Hozzátette: a karácsonyi időszakra vonatkozó szabályokról szerdán vagy legkésőbb a jövő heti kormányülésen, december 9-én születik döntés. „Személyes véleményem szerint nyomós érvek szólnak amellett, hogy a karácsonyi bő egyhetes időszakra speciális szabályok lépjenek életbe. Jó lenne a családok számára a találkozásokat minél szélesebb körben lehetővé tenni” mondta a miniszter. A járvány második hullámának tetőzéséről a miniszter kérdésre válaszolva azt mondta: a szakértői becslések december eleje és január vége közé teszik. Harmadik hullám pedig remélhetőleg nem lesz, mert sikerül vakcinát szerezni – jegyezte meg.

Jól működik az egyablakos ügyintézés, az ügyintézési határidők csökkentek

A miniszter beszámolójában kitért arra, hogy a területi közigazgatás ellátja a járvány elleni fellépéssel kapcsolatos feladatokat, 18 ezer helyen végeznek naponta szűrést, minden iskolai dolgozót tesztelnek, nem csak a tanárokat. A területi közigazgatás működéséről szólva Gulyás Gergely elmondta, jól működik az egyablakos ügyintézés, az ügyintézési határidők csökkentek. A szférában „értékelhető béremelés” volt, a területi közigazgatásban dolgozó 33 ezer ember átlagosan 18 százalékos béremelést kapott, erre mintegy 33 milliárd forintot fordított a kormány. A közbeszerzésekről szólva Gulyás Gergely elmondta: a legtöbb kritikát kiváltó hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások aránya a 2010 évi 15 százalékról 2019-ig 6 százalékra csökkent, GDP-arányosan Magyarország hirdeti meg a legtöbb nyílt közbeszerzési eljárást.

Kérdésre válaszolva hozzátette: a közbeszerzéseken többnyire a kkv-k nyernek, 2020 első félévében a nyertesek 85 százaléka volt kkv, ők kapták a közbeszerzési érték 68 százalékát. A fővárosi fejlesztésekről szólva a miniszter elmondta: 2010 óta 2100 milliárd forintnyi beruházás volt Budapesten, csak a közlekedésre 130 milliárdot költött a kormány és a főváros együtt, továbbá a kormány 2011 és 2014 között a főváros 220 milliárdos adósságát vállalta át. A Modern Városok Program keretében 2015-2017 között pártállástól függetlenül valamennyi megyei jogú várossal megállapodott a kormány, a projektek túlnyomó része 2022-ig megvalósulhat. Falusi CSOK-ot idén több mint 10 ezer család igényelt 54 milliárd forint összegben.

A Hungary Helps program lényege, hogy ne a bajt hozzuk ide, hanem a segítséget vigyük oda, ahol szükség van rá

A civilszervezetek támogatása 2012 és 2019 között 3,4 milliárdról 7,8 milliárdra nőtt, továbbá 2020-tól a Falusi Civil Alapban 5 milliárd forintra lehet pályázni és a jelentkezők 60 százaléka kap támogatást - mondta a miniszter.    Az egyházi támogatások összege az elmúlt évtizedben a háromszorosára nőtt, nemzetpolitikai területen pedig a 2009-es 9 milliárdról már évekkel ezelőtt százmilliárd fölé emelkedett. A Hungary Helps programról szólva a miniszter elmondta: lényege, hogy ne a bajt hozzuk ide, hanem a segítséget vigyük oda, ahol szükség van rá. A program keretében 14,6 milliárd forinttal támogatták elsősorban, de nem kizárólag a keresztény közösségeket a válságövezetekben.

A választási törvény további módosításaira vonatkozó ellenzéki képviselői kérdésekről szólva Gulyás Gergely arról beszélt: a legutóbbi módosító javaslatok is csak a kamupártok elleni fellépést szolgálták, és ha nincs további módosításra irányuló ellenzéki javaslat, akkor nem lesz több változás a választási törvényben. Ezt január 1-jétől egyébként is tiltja a szabályozás, az országos választás előtti év elejétől ugyanis már nem lehet módosítani a törvényt.

Szomorú a magyar közélet hangvételének eldurvulása

Demeter Szilárd Sor(o)s című publicisztikájával kapcsolatban – ellenzéki kérdésekre reagálva – azt mondta: szomorú a magyar közélet hangvételének eldurvulása, de ezért nagyrészt az ellenzék, legfőképpen pedig a DK felelős. Gulyás Gergely leszögezte: nem ért egyet a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának – azóta már visszavont – cikkével. Úgy véli, nagyon óvatosan kell bánni egyes 20. századi történelmi eseményekkel kapcsolatos összehasonlításokkal. Ám a DK az utolsó, amely az antiszemitizmussal kapcsolatos kritikát fogalmazhat meg, hisz nemrég még épp egy ilyen szövegeket megfogalmazó politikust támogatott – jelentette ki. Ráadásul nincs még egy párt, amelynek a vezetője egy elkobzott zsidó vagyonból indul el reggelente dolgozni – jegyezte meg a miniszter.

(MTI)

Címlapképen: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 30-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Csak a külön szabályokból nehogy a fertőzések száma emelkedjék.
Nem biztos hogy megéri.
Le kellene szűrni antigén teszttel a lakossságot, mint Szlovákiában, meg ahogy Ausztriában, Szlovéniában tervezik. Aki pozitív, vagy nem vállalja a szűrést, az maradjon otthon egyedül karácsonykor.

Engedd meg, hogy fokozzam, csak házi készítésű szaloncukrot, egész diót színes papírba csomagolni, a végébe gyufaszál, cérna, s így mehet a fára, a sálat, kesztyűt a nagyi kösse, horgolja, a dzseki, a csizma, a pufidzseki a legnagyobb gyermek ajándéka a kisebbeknek. S persze semmit sem csomagolunk be. Legyünk zöldek, fölöslegesen ne vásároljunk.

Dugjuk el az összes kütyüt, csak beszélgetni szabad, és szeretni egymást, s másokat sem gyűlölni.

Válaszok:
Sulammit | 2020. december 1. 16:07

A Holokausztot nem kell relativizálni, mert az egyetlen abszolút szenvedés a Jézus Krisztusé, mely megváltó áldozatvállalás: a zsidók szenvedése éppúgy gyógyulást talál benne, mint a nem-zsidó szenvedés. Ez lét-összefüggés, és senki szenvedése nem marad ki belőle.

Fontos pontosítás, mert félreért, és Brüsszelben jelent majd fel a ballibsi csürhe!

A karácsonyfánkon vannak ilyen diók, de nem becsomagolta még a dédi, hanem arany színűre festette. Valami gyufaszál van a közepében.
Minden karácsonykor ott a helye a fán, az aranyszínűre festett különböző fajtájú tobozokkal együtt, amit még szintén ő festett.

Tényleg? Én csak simán visszacsomagoltam, úgy, hogy ne látszódjon.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés