Van mindennek egy rendkívül komoly társadalomformáló üzenete és kulturális hatása is.
Kiderült: a kultúrára a legínségesebb időkben is van pénz, „földi javaink” alapvető része, mindennapi szükségletünk.
A „legyen úgy, mint régen volt” vagyis az épített térben a restaurált és méltó mód helyreállított épületek sora, a Palotanegyed rendbehozatala, a templomok rendbehozatala, s az ódon díszek mögött a modern technika működése, a 21. századi szükségleteknek a biztosítása a legkézelfoghatóbb módon teszi megfoghatóvá a vonzó konzervatizmus lényegét: a kulturális örökségünk, a nemzeti hagyományaink – vagyis önazonosságunk – ötvözését a modernitás gyakorlati eredményeivel, készségeivel.
Mindez pedig rendkívül fontos és nem csupán maradandó teljesítmény, hanem mintegy fedezetet is ad arra az érdemi párbeszédre, amelyre szelíd hangnemben, de valódi szükséglet van.
A nemzeti emlékezet ápolása kiemelt feladata-e egy kormányzatnak? A nemzeti műemlék épületek megóvása, a nemzeti közgyűjteményekben a műtárgyak szaporítása kiemelt feladata-e egy kormányzatnak? A nemzeti kulturális örökség digitalizációja és mindenki számára hozzáférhetővé tétele, érthető interpretálása kiemelt feladata-e egy kormányzatnak?