Hidzsábos balerina a deszkákon

„Stephanie hidzsábban szeretné, mit szeretné, akarja eltáncolni a világ összes fő- és mellékszerepét. Ha rajta és az érzékenyítést végző propagandistákon múlik, akkor csak főszerepeket. Hangsúlyozzuk: ha objektíven szemléljük a táncos mozdulatait, egy kis létszámú balettegyüttes utolsó utáni sorába sem férhetne be.

A dolog egyelőre inkább tűnik viccesnek, mint dühítőnek, de ismerve az emberi jogi szervezetek lobbierejét, szorgalmát és agresszivitását, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a tehetségtelen, botlábú muzulmánunkat egyre több magasan jegyzett gálán láthatjuk majd fellépni, hiszen a liberális művészvilág hangadói eleve igyekeznek újmarxista sztahanovisták módjára túlteljesíteni az identitáspolitikai háborúkban előirányzott tervezeteket, de az igazgatókra helyezett nyomás miatt az is előfordulhat, hogy a nagy klasszikus repertoárt felvonultató színházakban búcsút inthetünk a fedetlen fővel táncoló balerináknak, egyben felállva tapsolhatjuk a hidzsábos amatőröket.

Több aspektusa van még a jelenségnek. Az egyik, hogy nemrég volt a nők elleni erőszak napja, márpedig tudható, hogy egyes muszlim országokban a nők nem önszántukból hordják a kendőket, a fejfedőket és az egész testüket eltakaró fekete színű »szemeteszsákokat«, hanem mert törvény kötelezi őket erre, illetve azért is, mert ha nem tennék, akkor azzal kellene számolniuk, hogy alig maradnának ép csontjaik, hogy börtönbe kerülnének, szélsőséges esetben a föld alá, egy jelöletlen sírba.

Maradjunk annyiban, hogy a Közel-Kelet férfiai egészen mást gondolnak a női jogokról, mint nyugati társaik, ezért is érthetetlen, hogy míg mondjuk Irakban a kendők levétele a nők bátorságának és szabadságának forradalmi jelképe lett, addig a hordása Franciaországban vagy Ausztráliában valami abszurd emberi jogi követelés, olyan, amiért a civil szervezetek harcolnak, amit támogatnak.”