Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

Budapest helyzetét, ahogy cégeiét is a szolidaritást nélkülöző kormányzati sarcpolitika teszi még nehezebbé.
„Ma bemutattam a BKK vezető munkatársainak Walter Katalint, a társaság január elsejével kinevezett vezérigazgatóját. A közösségi közlekedés fejlesztése és fenntartható pályára állítása – mind klímavédelmi, mind pedig pénzügyi szempontból – prioritás volt számunkra már azelőtt is, hogy a világot, így hazánkat és Budapestet is térdre kényszerítette volna a koronavírus-járvány. Minden számításunkat keresztülhúzta a pandémia; Budapest helyzetét, ahogy cégeiét is a szolidaritást nélkülöző kormányzati sarcpolitika teszi még nehezebbé. De mindez csak arra sarkall bennünket, hogy ne lassítsunk, hanem gyorsítsunk az úton, amelyen elindultunk.
Ehhez pedig egy olyan tapasztalt menedzserre volt szükségünk, mint Walter Katalin, aki a versenyszférában nemzetközi nagyvállalatok pénzügyi, befektetési, szervezeti stratégiáját menedzselte, majd a Budapesti Városüzemeltetési Holding vezérigazgatójaként is a legracionálisabb, leginkább közpénzkímélő működésért dolgozott: a szolgáltató cégek összevonásának koncepciója is az ő nevéhez fűződik. Fendrik Lászlónak, aki megbízott vezetőként irányította a BKK-t az elmúlt félévben, megköszöntem helytállását és továbbra is számítok szakértelmére pénzügyi vezérigazgató-helyettesi pozíciójában.”
