Kiss-Rigó László egy igazi paródia

2020. november 23. 12:02

Gábor György
Hírklikk
Tipikus Monty Python-kép, amint egy kupolával ékesített élményfürdőben áztatja főpásztori testét a püspök, egy Szent Grál-szerű kehellyel a kezében. Interjú.

A legutóbbi Magyar Közlönyben közzétettek szerint, a cég (Mészáros Lőrinc sportturul dresszgyártásában is érdekelt milliárdos bevételű kötöttárugyár – a szerk.) részvényeit ingyenesen átadják a Kiss-Rigó László vezette Szeged-Csanádi Egyházmegyének, amely 15 évig csak akkor adhatja el a gyárat, ha erre a minisztertől engedélyt kap. Segítsen megérteni, egyáltalán mi köze Magyarország életéhez az úgynevezett, fedőfogalomként használt egyháznak, amiben a Szentlélek ragyogását is túlszárnyalja a Kiss-Rigó püspököt övező orbáni áldás?

 

Ha nem haragszik meg a tisztelt olvasó, kivételesen kicsit bővebben járnám körbe Kiss-Rigó püspököt és az ő földi mennyországát, ami túlzás nélkül állítható, hogy példa nélküli, de úgy is fogalmazhatunk, hogy egészen elképesztő.  

 

Nem lennék semmi jónak az elrontója, kérem, ossza meg velünk a gondolatait.

Az a helyzet, hogy Kiss-Rigó László egy igazi paródia. A paródia vagy az irónia – mint tudjuk – mindig egy valóságos jelenségnek vagy személynek önmaga visszájára fordított ellenképe, amelyben felnagyítódnak a valódi tulajdonságok stb., és ettől lesz roppant mód szórakoztató és gyilkos mód őszinte. Hogy az olvasó el tudja képzelni, nem is a magyar hagyományok szilveszteri kabaréinak kedvesen suta, csetlő-botló figurája ő, hanem egyenest a Monty Python-filmek már-már létezhetetlenül röhejes, karikatúraszerű mellékszereplője – lehetne. Egy olyan figuráról van szó, akiről az utóbbi időben folyamatosan abban az összefüggésben értesülünk, hogy éppen futballstadionra kap 14 milliárdot, valami élmény-wellness központot, vagy mi a bánatot létesít 30 milliárdból Lakitelken a szerény hangzású Hungarikum Liget néven, s máris egy tipikus Monty Python-kép, amint egy kupolával ékesített élményfürdőben áztatja főpásztori testét a püspök, mondjuk egy Szent Grál-szerű kehellyel a kezében. Ott, ahol persze borkatedrális is van, hogy valamelyest köze legyen az egyházi terminológiához.

Egy olyan figuráról van szó, akivel kapcsolatban arról értesülhetünk, hogy az NB III-as csapata kap »x« milliárdot, hogy szakrálisan illusztris helyszínen, a Szegedi Dóm alatt, egy luxuséttermet alakított ki állítólag bő kétmilliárdból, és arra büszke, hogy kitűzte célként, legyen mindig friss a hal, egyenest az Adriáról, mivel van olyan horvátországi haver, aki csak ide szállít s csak neki, ami teljesen rendjén lévő, hisz' bármikor betérhetünk egy áhítatosan friss rombuszhalra, tormás céklakrémmel és avokádóval. De természetesen kérhetünk zarándokmenüt is, ha éppen böjtölnénk. Vagy itt van ez a futballstadion, amit 14 közpénz(!) milliárdból természetesen szintén átfűt a hit, miután a püspök által kiszolgáltatott keresztségben a Szent Gellért nevet kapta a létesítmény.

Legalább van humora...

A humornak szerves része az önirónia, ami hősünknek közel sem természete – ennek az embernek annyi lehet az öniróniája, mint egy zsák krumplinak. Én inkább a totális ismerethiányra tippelek, mivel Szent Gellért volt az, aki egyrészt nem wellnessközpontot és luxuséttermet alapított, hanem iskolát állított Csanádon, másrészt közismerten aszkéta életet élt, amit Kiss-Rigó Lászlóról az elmondottak alapján viszonylag nehéz elképzelni. Arról nem is beszélve, hogy Szent Gellért keményen konfrontálódott a hatalommal, nem úgy, mint a hatalomhoz dorombolva bújó püspökünk. Szent Gellért odáig ment a hatalmi konfrontációban, hogy Aba Sámueltől megtagadta a koronázást, megtámadta az uralkodót s mint ismert, vértanúként kellett végeznie. Ezzel szemben, Kiss-Rigó megkapta a zánkai gyerekvárost, ahogy hallom, megkapta a fonyódligeti gyerektábort, kimeríthetetlen a sor, ami már a luxuséttermi étlapjának gazdag kínálatába sem férne bele.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 94 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nos, az alábbi toposzokkal nem egyetértve, szeretném megkérdezni, hogy ez a tróger mist szólna, ha mondjuk valameloyik jobbolodali publicista az aláűbbi szarságot írná:

Az a helyzet, hogy Heisler András, a MAZSIHISZ ELNÖKE egy igazi paródia. A paródia vagy az irónia - mint tudjuk - mindig egy valóságos jelenségnek vagy személynek önmaga visszájára fordított ellenképe, amelyben felnagyítódnak a valódi tulajdonságok stb., és ettől lesz roppant mód szórakoztató és gyilkos mód őszinte. Hogy az olvasó el tudja képzelni, nem is a magyar hagyományok szilveszteri kabaréinak kedvesen suta, csetlő-botló figurája ő, hanem egyenest a Monty Python-filmek már-már létezhetetlenül röhejes, karikatúraszerű mellékszereplője - lehetne. Egy olyan figuráról van szó, akiről az utóbbi időben folyamatosan abban az összefüggésben értesülünk, hogy éppen szar ruhákat szállít a cége a közlekedési vállalatnak, valami zsinagógát újít fel, vagy mi a bánatot létesít 30 milliárdból a s máris egy tipikus Monty Python-kép, amint egy kupolával ékesített élményfürdőben áztatja a metélt a testét a rabbi, mondjuk egy Tóratekerccsel a kezében. Ott, ahol persze uzsorakamat is van, hogy valamelyest köze legyen az zsió hitközséghez.

Való igaz. Ilyen megkötés a Gyurcsány-Tiszti Kaszinó illetve Gyurcsány-Balatonőszöd relációban nem volt.

Egyszerűen csak visszabérelték beszerzési áron, oszt jónapot.

Hámondjuk Kiss-Rigó tényleg elég elképesztően tolja.

Régóta és jól ismerem Kiss-Rigó püspök atyát. Amit Gábor György itt firkál, az a korrektség paródiája, nem Kiss-Rigó viselkedéséé.

Irigykedsz mi, hogy a keresztények is lehetnek jó üzletemberek!
Ez ma már nem csak a ti kiváltságotok.
Ami Szent Gellértet illeti, nyilván többet tud nálad a püspök úr, aki neked, csak egy "figura".

Gyérek az evangéliumi ismereteid, Gábor.
Jézus az első csodáját, a kánaáni menyegzőn tette.
A vizet borrá változtatta.
Jézusra azt mondták, hogy: "Íme, a falánk és borissza ember, a vámosok és bűnösök barátja!

Szerinted a püspök úr magának építette az éttermet? Szerinted a püspök úr magának építette gyönyörű stadiont, előtte a játszótérrel, kosárpályával?
Ő nyaral a gyerekek helyett a zánkai táborban?
4000 állami gondozott gyermek, és 11000 diák rendezvényeit szolgálja.

Mit tudtok ti felmutatni? Egyszer rendeztetek cigányoknak ruhagyűjtést, amit ti balgák nem kértetek segítséget a tapasztalt máltaiaktól és botrányba fulladt az egész. Kiöntöttétek a falú közepébe a cuccot és aki kapja marja. Verekedés és fél pár cipők megszerzése lett az eredménye, amit tűzifának használtak el a cigányok.

Ezzel szemben a katolikusok minden segélyt jó helyre és célzottan adnak.

Ez vagy te, Gábor György! Egy gusztustalan, undorító paródia!

https://i.ytimg.com/vi/yBuNh5F..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában