Trumpot a háttérhatalmak likvidálták

2020. november 19. 9:38

Bogár László
Vasárnap.hu
Ezt a kultúrkört már évszázadok óta nem a szakrális tudat, hanem az anyagi haszonszerzés motiválja és tartja egyben.

Túl vagyunk az Amerikai Egyesült Államok elnökválasztásán, de sok még a nyitott kérdés. Mi várható a térség, illetve a világ jövőjével kapcsolatban?

Az ember már csak ilyen, mindig abban bízik, hogy ha megismeri a jelenségeket mozgató lényeget, akkor jobban ellenőrzése alatt tudja tartani azt a titokzatos dolgot, amit jövőnek nevezünk. Az amerikai elnökválasztás esetében is érdemes a jelenségek mögött meghúzódó eseményeket megismerni, mert azok sok mindent megvilágíthatnak a bekövetkezendő folyamatokról. Mielőtt az elnökválasztásra rátérnék, szólnom kell pár korábbi összefüggésről, ugyanis ezek nélkül nem érthető meg a jelenünk. Az USA létrejötte mögött feltűnik egy hatszáz éve zajló, példátlan történelmi kísérlet, mely a globális világhatalomról szól.

Korábban sok ezer éven keresztül különböző nagy kultúrák éltek egymás mellett. Mindez az 1400-as, 1500-as években kezdett megváltozni, amikor a Nyugat kísérletet tett rá, hogy az Európán kívüli területeteket gyarmatosítsa, és egy univerzális civilizációt hozzon létre. Ez egy évszázadok óta folytatott brutális erőszaktett, amely – saját értékei alapján – a mai napig egységesítésre törekszik. Ez a Nyugat persze nem az a keresztény Nyugat, amit gyakorta szeretnek hangoztatni. Ezt a kultúrkört már évszázadok óta nem a szakrális tudat, hanem az anyagi haszonszerzés motiválja és tartja egyben.

A hit elhagyása vezetett a birtoklási vágy felerősödéséhez?

Részben. Amikor a modern Nyugat deszakralizálttá vált, akkor az emberi létezés értelmét már csak a fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyagtömegben találta meg. Ez pedig egyértelműen egy zsákutca. Európa sohasem tudott egységes birodalommá lenni – egymással vetélkedő nemzetállamokból állt, illetve áll ma is. A világ akkor változott meg, amikor a nagy, irányító erő, a »névtelen háttérhatalom« az Amerikai Egyesült Államokat »legyártotta«, és a világ felett »őrködő« birodalommá tette.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezt a kultúrkört már évszázadok óta nem a szakrális tudat, hanem az anyagi haszonszerzés motiválja és tartja egyben.

A NER-ről mi a véleménye?

Wesley Clark tábornok, Fora TV, 2007:
"A hadügyminisztérium folyosóján újra összefutottam X-.szel, aki behívott a szobájába. Egy papírt vett elő, most küldték át neki. A memorandum a (Rumsfeld) hadügyminiszter irodájából jött, amely azt írja, hogy megyünk, megtámadjuk és elpusztítjuk a kormányt hét országban, öt év alatt. Irakból indulunk, majd Szíriába, Libanonba, Líbiába költözünk... Szomália, Szudán és Irán öt év alatt hét ország. Azt mondtam, az emlékeztetőt NE MUTASSA meg nekem..." "kb. hat-nyolc hónapig tartottam az információkat és nem hittem el, hogy így lesz..., de, valóban igaz lett, valójában ez történt, ezek az emberek átvették az irányítást."
Hsz, Vic Vega, 7 éve:
"Clark tábornok igazat mond. Amit elmulaszt megemlíteni, és ami a legtöbb ember számára nem egészen világos, az az, hogy a puccspartit egy erősebb és baljósabb csoport irányította. A globalista megabankok hatalomra vágynak, és az amerikai hadsereg az eszközük, hogy egyre többet felhalmozzanak belőle. Pénzt hoznak létre a semmiből, és ezeket a gonosz háborúk finanszírozására használják, és nemzetek erőszakoskodnak értékes természeti erőforrásaikkal. Ennek következménye a megnövekedett adók, infláció és egy omladozó dollár. És a bankok nyernek!"

1000%-ban igaz, nemcsak a lényeget illetően.

Másként nem, csak válaszként veszi be a gép, azért válaszolok:
Wes Clark - America's Foreign Policy "Coup"
220 699 megtekintés•2007. nov. 5.

Ha már így adódott:
már akkor is megvolt ez az érzésem: csak úgy, mint egy sima-rutin kormányváltás jelleggel NEM SZABAD ELVÁLLALNI.
Antall hatalmas hibát követett el, mert nem terítette ki a kártyákat, amelyeken többnyire az állt: tartozik, tartozik, eladva, el kell adni estébé..., brutális őszinteséggel.
és csak, ha ezt megteszi, és a választók azt mondják, rendben, tudjuk, hogy nehéz lesz és siralmas évek jönnek, akkor azt mondja:
Rendben, akkor vállalom, kezdjünk bele.
Ehelyett az ország nagyobb része az 1,5 milliós munkanélküliséget, az eltűnt állami vagyont hozzá kötötte: Antall Jóskának köszönheted... Hornék meg lapultak és kivárták, amikor az MDF-kormány örült, hogy végre hazamehet, ennyire amatőr volt, de ez már a múlt. A jövő a fontos. Csurkával kellett volna okosan dűlőre jutni.

Megmondom őszintén, - bár erre nulla esélyem volt - örülök, hogy nem voltam közöttetek. Nem tudom, hogyan bírtam volna... De egy icipicit közöttetek voltam, talán, mégis...
1991-92 körül, egy szombati napon délelőtt, sétáltam Ny. utcáin, mikor szembe jött velem barátom, rokonom, munkatársam. Hol voltál? Takács Péter fogadóóráján. AZ hol van? Itt és itt, a megyei tanács épületében...
Kb. a 10. mondatom a kiváló és tiszteletre méltó Takács Péterhez, aki első perctől mindent értett:
"Azt javaslom Önöknek, a szovjet államadósság fejében, VEGYENEK TŐLÜK MIG-eket, mert azt a pénzt ebben az életben nem fogjuk látni..."
Mindent értett és egyetértett, és kevés idő múltán jöttek a MIG-ek.
Nem tudom, ennek mennyi volt a szerepe, mert többé nem találkoztam TP-rel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés